Dakar: Borult a magyar páros

A magyar páros beszámolója szerint az autójukban először az önindító ment tönkre, majd hét kilométerrel a cél előtt “leestek” egy dűne tetejéről.

“Felborultunk, az autó az oldalán állt meg, megint elment belőle a töltés, úgyhogy hiába állított talpra valaki, nem tudtunk továbbmenni. Jött egy másik autó, aki húzott egy ideig, de amikor egy magasabb dűnéhez értünk, ott hagyott az aljában” – nyilatkozta a pilóta.

Szalay hozzátette: végül este tíz körül egy perui társuk segített rajtuk, így értek el a szerelőikhez. A Dakar honlapja szerint Szalayék egyelőre összetett időeredmény nélkül állnak.

Dési János, az egyetlen még versenyben lévő magyar motoros – Horváth Lajos technikai hiba miatt feladni kényszerült a Dakart – a szakaszon 102. lett, míg összetettben 107. helyen áll.

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!