Megúszta a csalást a fideszes – ha megtudod, hogyan, eláll a lélegzeted

Szinte már követni sem lehet, hány cikk jelenik meg Fidelő nevű rovatunkban, melyet azért indítottunk, hogy ne merüljenek feledésbe a kormánypárti politikusok mocskos ügyeit. Ez is csak azt támasztja alá, hogy végtelenül hosszú Orbánék bűnlajstroma. Ennek ellenére megígérjük, egészen addig ki fogunk tartani, míg el nem tűnnek a közéletből. Nézzük is a következő csúnya sztorit.

Horváth Zsolt, Veszprém megyei fideszes képviselőjelöltet amiatt fülelték le, mert egy betéti társaság kültagjaként olyan tevékenységet végzett, amelyre csak ügyvéd vagy jogtanácsos lett volna jogosult.

A fideszes 2005. szeptembertől megbízási szerződést kötött a Veszprémi Kistérség Többcélú Társulásával. Horváth a szerződésben a társulás területfejlesztési feladatait végezve pályázatok készítését vállalta, valamint a közbeszerzési eljárásokon való részvétel eseteiben a jogi tanácsadási, a szerződéskötések előkészítésének feladatait.
Ezek a tevékenységek viszont kizárólag ügyvéd vagy jogtanácsos által végezhetőek, a politikus és a bt. tehát törvénytelenül járt el, hiszen nem volt jogosult ezen feladatok elvégzésére.

Horváth Zsolt neve 2002 és 2005 között szerepelt a Veszprém Megyei Ügyvédi Kamara ügyvédjelölti névjegyzékében, ezután viszont egyik területi ügyvédi kamara nyilvántartásában sem. Jogtanácsosként egyik megyei (fővárosi) bíróság által vezetett jogtanácsosi névjegyzékbe sem jegyezték be, még a jogi szakvizsgát sem tette le.

Horváth Zsolt persze végig próbált tagadni, hangsúlyozta, hogy jogtanácsosi munkát nem végzett, szerződéseket nem írt, csak a közbeszerzési eljárásokban vett részt, majd átolvasta a szerződéseket, hogy azok tartalma egyezik-e a közbeszerzési eljárással és aláírta azokat. A szerződések között viszont volt olyan is, amely nem a közbeszerzéssel volt összefüggésben, s ezt szintén aláírta a sunyi fideszes, akit végül zugirászat miatt mindössze megrovásban részesítették. Magyarul ő sem kapott mást egy kis ejnye-bejnyénél. 

Bár az elsőfokú ítélletet helybenhagyták, a törvényszék részéről jött egy “gyönyörű” pontosítás, melyet muszáj szó szerint idézni, annyira szürreális:

A törvényszék szerint az elsőfokú bíróság jogminősítése pontos volt, ugyanakkor a jogszabályi helyeket a törvényszék pontosította és mellőzte a szövegből azt a megállapítást, miszerint Horváth Zsolt cselekedete a társadalomra nézve hasznos volt.

Nem elég, hogy kiderült a kormánypárti politikusról, hogy csaló és úgy ütött nyélbe üzleteket, hogy semmiféle képesítése, így jogosultsága sem volt ezt tenni. Nem elég, hogy amiért a normális, hétköznapi állampolgárok  kemény büntetést kapnak, azért ő csak egy szóbeli figyelmeztetést. Ráadásul még volt pofájuk azt mondani, hogy  a “cselekedete a társadalomra nézve hasznos volt”…Nem elég, hogy megússza, még meg is dícsérik. Hölgyeim és Uraim, ez a Fidesz. Egymásnak tapsoló bűnözők gyülekezete…

Ha nem akarod elfelejteni, milyen bűnöket követtek el a fideszesek, kattints ide!


Ossza meg ezt a cikket és kövessen minket facebookon, nekünk ezzel segíthet.


Tisztelettel köszönjük!
A PestiBulvár csapata

Hozzászólás