Eldobod az agyad: a te adódból finanszírozzák, másfél milliárdért a „Magyar Szent Család” zarándokutat

Kép forrása: szekesfehervar.hu

Elkezdett terjedni a neten az alábbi fotó:

szent

Elsőre hihetetlennek, sőt, valami rossz viccnek tűnik, hogy 1,5 milliárd forintot fordítanak a magyar szent család zarándokútra. Eddig úgy tudtuk, hogy a szent család Betlehem környékén vándorolt, azonban vannak magyarok, akik ezt másként gondolják. Például ő:

Eddig nevettünk a nénin, de most már nagyon is komolyan kell vennünk, hogy Jézus magyar volt. Megnéztük, hogy a kormánypártok mit értenek ezalatt.

Spányi Antal megyéspüspök az MTI-nek elmondta, hogy Székesfehérvár a magyar szent család – Szent István, Boldog Gizella és Szent Imre herceg – városa, és egyedülálló tiszteletüket ez a beruházás tovább erősítheti. Hozzátette: ahogy akkor, az Egyház feladata ma is a helytállás és a tanúságtétel, ami az európai kultúra megőrzésének záloga.

Dózsa István püspöki vagyonkezelő beszámolt az európai uniós pályázat révén megvalósuló programról: a Székesfehérvári Egyházmegye „A Magyar Szent Család nyomában – Tematikus zarándokút fejlesztése a Székesfehérvári Egyházmegyében” elnevezésű projektjét azzal a céllal indították, hogy innovatív eszközökkel járuljanak hozzá a keresztény Magyarország bölcsőjének megismertetéséhez. Olyan értékeket kívánnak bemutatni, amelyek nem egy letűnt kor emlékei, nem pusztán múzeumi értékek. „Az első magyar szent család példája élő valóság, és a mai korban megélhető valóság” – fogalmazott Dózsa István.

Nézzük tehát, hogy a magyar szent család a magyarok adójából, egészen pontosan uniós támogatások lehívásából mivel is költözhet be szívünkbe:

  • A püspöki palota kertjének végében, a Lakatos utcában látogatóközpontot alakítanak ki; amelyben kőtár(!), látványraktár(!!), tematikus kiállítótér(!!!) kap helyet; az emeletén múzeumpedagógiai foglalkoztatótermek létesülnek.
  • Megújul az egyházmegyei múzeum épülete: a homlokzat részleges rekonstrukciója mellett a belső udvart a zarándokok fogadására alkalmas térré alakítják, ahol kisebb rendezvények, koncertek lebonyolítására is lehetőség nyílik.
  • A püspöki palotát részlegesen felújítják, és az emeleten láthatóvá válik, miként adták át a mindenkori székesfehérvári püspökök a szent család üzenetét az embereknek.

A magyar szent család tehát azt üzeni, hogy a szeretet és a keresztény szellem jegyében kőtár és látványraktár létesüljön másfél milliárdért, és ha már elkezdik a beruházást, csinálják is meg rendesen, és újítsák fel a püspöki palotát is, mégis adjuk meg a módját, nem igaz?

Egyéb kommentárt ehhez nem szeretnénk fűzni, inkább az olvasóktól várjuk…

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!