Brutális felvétel: Kárász Róbert fogcsikorgató idegbajt kapott élő adásban

Szanyi Tibor volt a vendége az ATV Reggeli Start című műsorának, ahol az Andy Vajna-féle TV2-től “áthelyezett” Kárász Róbert fogadta őt.

Úgy tűnik, valamiféle kilövési parancs lehet érvényben Szanyi Tiborra, ugyanis ha ő megjelenik a képernyőn, akkor a műsorvezetők megőrülnek, és magukból kivetkőzve kezdenek viselkedni, gyakran már a nézőnek kínosan (Láttunk ilyen produkciót Demcsák Zsuzsától is).

Persze lehet, hogy Szanyi kéri meg őket, hogy őrüljenek meg a kamerák előtt. Vagy az is lehet, hogy egyszer valakinek a tyúkszemére lépett az ATV-nél, és így próbálnak meg revansot venni rajta. Ki tudja? A szocialisták EP-képviselője azonban állja a sarat, most is higgadtan, nyugodtan viselkedett, a kérdéseknek álcázott fideszes propagandára pedig szépen reagált is.

Kárász Róbertnek ettől meg felforrt az agyvize. Szanyi Tibor a műsoridő vége felé meg is jegyezte neki, hogy picit olyan szaga van a kérdéseinek, mintha azokat Habony Árpád adta volna írásban a csatorna vezetőségének egy előző napi visszafogott, borkóstolóval egybekötött beluga-kaviáros, fehér szarvasgombás vacsorán.

“Szanyi Tibor: – Ne mondjuk azt, hogy a magyar nemzetben nincsen szolidaritás, az van, hogy a kormány hergel…

Kárász Róbert: – Bocsánat, de abban mi a hergelés Szanyi úr, hogy a konzultáción feketén-fehéren feltettek ezzel kapcsolatos kérdéseket? Én most nem követtem nyomon, hogy mennyi lett ennek a vége, de hogy tuti, hogy kétmillió fölött volt, az biztos. Mármint az elutasítás száma.” 

Ahogy Kárász tolta a propaganda dumát, úgy még az ECHO TV-n sem tolja senki.

Migráns-horror

A beszélgetés nyitótémája egyébként a kormányzati médiából unalomig ismert migráns-horror volt, erre az ATV szépen be is játszott egy videót, amin különféle színes bőrű-ruhájú emberek jönnek mennek fel s alá valahol, ami nem Magyarország.

Kárász megsértődött, de a beszélgetés végéig tartotta magát, amikor is az utolsó pillanatban már nem bírta tovább és kifakadt Szanyinak:

“Most jól idepörkölt nekem, hogy az Ön retorikája fideszes. Még jó, hogy nem képzelje el olyan kérdéseket fogok csak feltenni, ami mondjuk az Önök számára elfogadható…”

Hogy a tévés műsorvezető miből gondolta, hogy attól lesz “jó” újságíró, ha a Fidesz migránshorror papagájdumájával próbálkozik élő adásban, azt egyelőre nem tudjuk. A teljes videó itt:


Ossza meg ezt a cikket és kövessen minket facebookon, nekünk ezzel segíthet.


Tisztelettel köszönjük!
A PestiBulvár csapata

Hozzászólás