Orbán szőrcsuhát öltve koldulórendet alapított. A Fidesz megmenekült

Olvasom, hogy Orbán Viktor januári jókívánság gyanánt épp pénzt kezdett el kunyerálni mindannyiunktól a Fidesz számára, hogy Magyarország magyar ország maradhasson. Orbán Viktor, aki maga mondta magáról, hogy őt a Jóisten keresztény magyar férfinak teremtette, most tehát tarhálásba, azaz koldulásba kezdett.

Szóval akkor a Fideszben mostantól fogva egy Orbán Viktor vezette koldulórendet tisztelhetünk. Eddig ez jó hír.

A Fidesz, mint koldulórend tehát a szegénységet legszigorúbban vállaló és gyakorló renddé válik. Remek hír! A tagok kizárólag koldulással gyűjthetik össze a megélhetésükhöz szükséges összegeket. Ez is pompás hír!

Aztán a tagok kemény önmegtagadásban élnek – speciel ezt az állandó önmegtagadást jól ismerjük, s gyakorta megtapasztalhattuk már eddig is. Aztán az éhezés határát súroló böjtöt tartanak –

már röhögök előre, ha szegény-szegény Németh Szilárdra gondolok,

kopár, szinte üres cellában laknak (s ahhoz még utólag sem építtethetnek pazar panorámás erkélyt), végsőkig elhasznált ruhákban járnak (semmi Louis Vuitton-tatyó!), s összegyűjtött vagyonukat nem fordíthatják magukra, hanem a vagyon nagy részét szét kell osztaniuk a szegények között. Ez is csodás hír, hiszen a Fidesz-rend tagjai elszegényednek, ámde az összelopott és most szétosztásra kerülő vagyonuk révén egy csapásra megszűnik a szegénység Magyarországon.

És még valami. A koldulórend tagjainak legfontosabb erénye az igénytelenség.

Egyfajta igénytelenséget, mind szellemi, mind kulturális, mind intellektuális szempontból már volt alkalmunk megtapasztalni köreikben, ámde mostantól az igénytelenség azt jelenti, amit úgyis jól tudnak a Fidesz-rend tagjai, hiszen keresztény erényről van szó: vagyis a világi javakról való lemondás erényéről, a mások javára történő lemondásról, s a szolidaritásról.

S ha még hozzátesszük, hogy az igénytelenség társerénye a mértéktartás, az alázat, a türelem, az igazságosság és a jóság, s legfőképp a hatalom alkalmazásáról való tudatos, a Szentlélekre támaszkodó lemondás, akkor, drága honfitársaim, bizony mondom néktek, egy pompás évnek nézünk elibe!

Ámen!

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!