Háborús állapotok Észak-Mexikóban: 31 halott két nap alatt

Az elmúlt két napban 31 ember vesztette életét Chihuahua államban a kábítószer-csempészethez kötődő bűncselekményekben. A halálos áldozatok között négy nő és három kamaszkorú is található.

Carlos Huerta, a chihuahuai ügyészség egyik szóvivője az AFP hírügynökségnek elmondta: a vérfürdő a különféle kábítószercsempész bandák – főleg a Juarez városi és a Sinaloa drogkartell – közötti leszámolások következménye.

Az Egyesült Államokkal határos Chihuahua állam az említett két kartell közötti véres vetélkedésből eredő erőszakos cselekmények fő színhelye. A rendteremtés érdekében a mexikói kormány több mint 250 szövetségi rendőrt vetett be a térségben a helyi hatóságok megsegítésére.

Juarez határváros, amely a texasi El Paso közelében fekszik, 2008 és 2012 között a világ legveszélyesebb helyének számított, ahol az említett időszakban több mint 11 ezer embert gyilkoltak meg a szervezett bűnözéssel összefüggő cselekményekben.

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!