Bejelentette, hogy indul a választáson Lázár városában: olyat tettek vele, amit Rákosi is megirigyelne

Forrás: nol.hu

Hódmezővásárhelyen, Lázár János legnagyobb bázisán az előző városvezető halála után kellett időközi választást kiírni, az országgyűlési választások előtt néhány héttel össze is állt egy független jelölt mögé az ellenzék.

Még a Jobbik is támogatja a Fidesszel szemben induló képviselőjelöltet, aki egy, a kormánypártból kiábrándult, helyi szinten jelentős támogatottságnak örvendő politikus. Márki-Zay Péter független jelöltként indul a választáson, döntését hivatalosan péntek délután jelentette be.

Eredetileg akkor szeretett volna indulni a választáson, ha a teljes ellenzéki oldal támogatja, de ettől végül eltekintett: azt mondja, olyan szintű támogatást érez az emberek részéről, hogy akkor is vállalja a megmérettetést, ha nem ő lesz az egyetlen kihívó a fideszes jelölttel szemben.

Márki-Zay ezt követően a Facebook-oldalán írta meg, hogy „sokak szerint Magyarországon nincs diktatúra és megfélemlítés”, de miután bejelentette indulását, Rákosit megszégyenítő gesztussal üzent a hatalom:

még aznap „új térfigyelő kamerát szereltek fel az utcánkban, így most már akármelyik irányból jön hozzám látogató, megfigyelik.”

Márki-Zay hozzátette, a helyi sajtó nyilván azért nem ment el indulását bejelentő sajtótájékoztatójára, mert épp a kamerák felszerelését dokumentálták.

Lehet, hogy aljas, szégyenteljes gesztus ez a Fidesz részéről, viszont egy valamit egészen biztosan jelent: a hatalom fél.

Sok sikert kívánunk Márki-Zay Péternek!

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!