Itt a lista: ezek a fideszesek kapták meg egész éves fizetésüket „prémiumként”

forrás: Youtube.com

Mai cikkünkben szeretnénk kicsit felfrissíteni azt a sztorit, mikor az orosházi fürdőt is kezelő Városüzemeltetési Zrt. két vezetőjéhez 2012-ben közel 15 milliós prémiumot vágtak hozzá. Ez az összeg még a cég éves nyereségénél is több volt. Nem kell nyomozónak lenni ahhoz, hogy hamar rájöjjön mindenki, itt is a Fidesz állt a háttérben. Nézzük is meg, pontosan mi történt, hisz mi a Pesti Bulvárnál feladatunknak tartjuk azt, hogy emlékeztessünk a Fidesz régebben elkövetett bűneire is és arra, hogyan lopták szét hazánkat.

Csizmadia Gergely évekig a Fidelitas oszlopos tagja volt, innen került át a cég vezérigazgatói pozíciójába. Ráadásul annak a Csizmadia Ibolyának testvére, aki Orosháza fideszes alpolgármestere és a a Fidelitas szervezet egyik alelnöke volt. Magyarul egy újabb fideszes rokon, aki nagy pénzeket tehetett zsebre.

Csizmadia és helyettese, Benkő Ferenc óriási prémiumáról még az orosházi képviselő-testület szavazott, amely persze többségében fideszesekből állt. A két szerencsés embernek megközelítőleg 8, illetve 7 milliós prémiumot szavaztak meg a 2011-es évben folytatott munkájukért. Ez az összeg nagyjából megegyezett az egész éves fizetésükkel.

Dancsó József, az akkori polgármester eme igencsak nagylelkű döntést azzal indokolta, hogy a cég a pénzügyi beszámolók alapján 2011-ben 12 milliós nyereségre tett szert. Mindez nagyon jól hangzik, de a bibi ott van, hogy a két prémium gyakorlatilag elvitte a Városgazdálkodási Zrt. teljes éves vagyonát, holott a vállalat felelős az önkormányzati pénzekért.

Még egy nagyon fontos dolgot nem szabad kifelejteni a történetből, méghozzá azt, hogy is tudott a cég ekkora bevételt csinálni. Az történt ugyanis, hogy fogták magukat és a sok éven át veszteségesen működő Orosháza-Gyopárosfürdőt működtető gazdasági társaságot 2011-ben, ahelyett, hogy segítették volna és foglalkoztak volna a fellendítésével, inkább beolvasztották a Városgazdálkodási Zrt.-be. Enélkül igencsak nehézkesen jött volna össze az a 12 milliós bevétel. Dehát tudjuk, hogy ha pénz lenyúlásáról van szó, igencsak kreatívak a kormánypártiak.

Ha nem akarod elfelejteni, milyen bűnöket követtek el a fideszesek, kattints ide!

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!