Cseh László őszintén vall a fizikai állapotáról

„A testem nincs olyan állapotban, mint kellene” – nyilatkozta kendőzetlenül a Nemzeti Sportnak világbajnok úszónk a december eleji koppenhágai rövidpályás Eb-n történtekre utalva mindezzel, ahol 50 és 100 méter pillangón nem jutott döntőbe, 200-on pedig ötödik lett.

Bevallotta, utóbbin szétesett a mozgása, de azt, hogy a teste nincs megfelelő állapotban, nem a felkészültségére érti. „Inkább az évek és sok egyéb miatt nem sikerült százszázalékos állapotba hozni az Európa-bajnokságra.”

A 32 éves úszó elmondása szerint egész évben voltak problémái, ideg-izom gondokról beszélt, amelyekkel lehet mit kezdeni, csak még nem értek a gyógyulási folyamat végére.

„Már tudjuk, mi volt a baj, és tudjuk, mire kell odafigyelni, januártól ennek szellemében kezdjük el a munkát” – mondta, de részleteket nem árult el.

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!