Kórházban balhézott és fojtogatta a biztonsági őrt az agresszív fideszes

Fotó: MTI

Ebben a cikkünkben egy újabb fideszes méltatlanul elfeledett ügyét fogjuk feleleveníteni, hogy még véletlenül se tűnjön el a süllyesztőben.

Történt, hogy Kecskeméti Városi bíróság elsőfokú ítéletében garázdaság vétsége miatt 180 ezer forintos pénzbírságra ítélte Sipos László önkormányzati képviselőt, Kecskemét korábbi alpolgármesterét.

Az ítélet indoklása szerint a vádlott egyik barátjával 2009. december 4-én este a megyei kórház egyik osztályának zártkörű rendezvényén vett részt, majd többszöri felszólítás ellenére sem volt hajlandó távozni. Sipos cimboráját heves szócsata után a rendezvény biztonságáért felelős személyek a földre vitték, mire az agresszív fideszes az egyik biztonsági őrt a nyakánál fogva próbálta elrántani. Ezután a teremben tartózkodó ápolók Sipos Lászlót és barátját a földre vitték, aztán kivezették a teremből, és hívták a rendőrséget. A politikust 180 ezer forintra büntették meg.

Sipos László a garázdaság elkövetésekor Kecskemét alpolgármestere volt, bár erről a pozíciójáról lemondott a történtek után, de jó fideszes módjára képviselői mandátumát megtartotta, majd az októberi választások után ismét bekerült a kecskeméti képviselőtestületbe. Ami nem kicsit felháborító, hisz ezután az lett volna a minimum, hogy teljesen elhatárolódnakk tőle.

Az MSZP kecskeméti szervezete ezek után nagyon helyesen közleményben szólította fel lemondásra Sipos László önkormányzati képviselőt. Sipos László köztörvényes bűncselekményt követett el – amelynek jellege kizárja, hogy a politikus a továbbiakban részt vehessen Kecskemét közéletében -, az MSZP helyi szervezete lemondását, mandátumának visszaadását kérte.

De hát tudjuk hogy megy ez, a fideszesekben (tisztelet a ritka kivételnek) nincs lelkiismeret és megbánás…Ők úgy gondolják, nekik mindent szabad. Hogy meg fognak lepődni, ha a karma jól pofonvágja őket…mert az élet nem felejti el a bűnöket. És mi sem…

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!