Influenza ellen fokhagymakrém leves

Nincs is jobb a természetes orvosságoknál, ilyen például a fokhagyma, aminek fogyasztása ebben az időszakban különösen ajánlott.

Erős antibakteriális és gombaellenes hatását Louis Pasteur már 1858-ban leírta. Később, 1920-ban a svájci Sandoz gyógyszergyár izolálta az antibakteriális hatóanyag vegyületeit, az alliint és az abból kialakuló allicint. Kínai kutatók által in vitro (emberi szervezeten kívül) végzett kísérletek arra engednek következtetni, hogy az allicin más élettani hatásai mellett ráksejtellenes tulajdonsággal is bír.

A fokhagyma tartalmaz még szénhidrátot, fehérjét, fontos ásványi anyagokat, valamint több vitamint (A-vitamin, B-vitamin, C-vitamin, E-vitamin), amiknek köszönhetően erős antioxidáns hatást fejt ki. A komplex összetevőknek köszönhetően jelentős immunrendszer-erősítő hatást is megfigyeltek. Jellegzetes illatát egy kéntartalmú anyag, az ajoén adja.

HOZZÁVALÓK

– 1 egész fokhagyma
– ½ tejszín
– zöldségleves
– liszt
– olaj
– petrezselyem
– só

ELKÉSZÍTÉS

A fokhagymát nyomjuk össze, ezután készítsünk egy sima rántást olajjal és liszttel. Keverjük bele a fokhagymát a rántásba, de ügyeljünk arra, hogy ne égjen le. Ezután adjuk hozzá a tejszínt, miközben keverjük folyamatosan, pár perc  múlva, amikor összeforrt adjuk hozzá a zöldséglevest. Forraljuk össze és szórjuk a végén rá egy kis petrezselymet vagy bacont vagy sót vagy kiskacsát.

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!