Eurosonic – Három magyar zenekar a fesztiválon

Az idén a Fran Palermo, a Bohemian Betyars és a Jónás Vera Experiment kapnak lehetőséget a bemutatkozásra a 31. Eurosonic Noorderslag fesztiválon, amelyet január 11. és 14. között rendeznek meg Groningenben.

A Eurosonic az európai zene kulcsfontossági eseménye, amely elsősorban feltörekvő zenészeknek nyújt bemutatkozási lehetőséget. A zenekarok mellett a Gold Record szervezésében szakmai delegáció is képviseli a magyarországi zeneipart Hollandiában – közölte a magyarországi résztvevőket képviselő ügynökség szerdán az MTI-vel.

Mint írják, a nemzetközi vásárra idén a zenei élet mintegy 4000 képviselőjét várják, köztük több mint 400 fesztiválszervezőt. Európa egyik legjelentősebb zenei platformja napközben szakmai konferenciáknak ad otthont, esténként pedig koncertek várják a látogatókat. A zenei showcase intézménye komoly segítséget jelent a feltörekvő bandáknak nemzetközi karrierjük építésében.

Magyarország képviseletében 35 fős szakmai delegáció lesz jelen a holland fesztiválon. Az Eurosonic Noorderslag egy speciális eseménynek is otthont ad, amelynek alkalmával 200 európai szakembernek mutatkozhat be a magyar könnyűzene, a hazai borok és ételek kíséretében. A magyar bemutatkozás az NKA Cseh Tamás Pályázatának segítségével valósul meg, a rendezvényt Kocsis András, Magyarország hollandiai nagykövete nyitja meg. A magyar zenekarok és delegáció egységes arculattal jelenik meg, HOTS – Hungarian Oncoming Tunes néven; nem csak a Eurosonic-on, hanem a következő ljubljanai MENT fesztiválon és a Tallinn Music Week-en is.

A fesztivál másik része, a Noorderslag mindeközben a legjobb holland zenéket vonultatja fel a közismert groningeni koncert helyszínen, De Oosterpoort-ban. Az eseményen több nemzeti és nemzetközi zenei díjat is átadnak.

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!