13 tonna szemetet túrtak át egy 4,5 milliós gyémántgyűrűért

Mintegy 13 tonna szemetet túrtak át a kelet-kínai Csiangszu tartomány Jangcsou városának közterület-karbantartói, hogy megtaláljanak egy 110 ezer jüan (közel 4,4 millió forint) értékű jegygyűrűt, amelyet egy kínai nő dobott ki véletlenül a háztartási hulladékkal együtt – írta a China Daily angol nyelvű, kínai állami napilap csütörtökön.

A kiadvány szerint a Hszia vezetéknevén említett nő csak az után vette észre, hogy véletlenül a háztartási hulladékkal együtt kidobta az egykarátos gyémántgyűrűt, hogy az a többi szeméttel együtt már a közterület-karbantartókhoz került.

A nő – miképp fogalmazott – meglepetésére az önkormányzatnál megértéssel viszonyultak hozzá az incidenst illetően. Nyolc közterület-karbantartó közel 13 tonna szemetet túrt át azért, hogy megtalálják Hszia jegygyűrűjét, míg keresésüket végül siker koronázta.

A nő megköszönte a közmunkásoknak, hogy visszaszerezték a jegygyűrűjét, amely – elmondása szerint – nem csak anyagi, hanem eszmei értékkel bír számára.

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!