Drogkereskedelemmel vádolják a Bundesliga-játékost

Kábítószerrel való kereskedelem vádjával vizsgálat indult Alekszandar Szvitlica, a Bundesligában szereplő GWD Minden kézilabdázója ellen.

Mint az a nyomozást kezdeményező hamburgi ügyész által kiadott dokumentumban áll, a 35 esztendős, montenegrói válogatott Szvitlica „segédkezett benne, valamint támogatta a narkotikumokkal való kereskedelmet”.

Az ügynek a jelentések szerint hét gyanúsítottja van – a tanúk elmondása alapján a vádlottak nagyobb mennyiségű kokain eljuttatásában segédkeztek, melyet Dél-Amerikából Németországba szállítottak.

Holger Posteck, Szvitlica egyik ügyvédje a botrány kapcsán kiemelte, a játékos ellen felhozott vádat egyelőre semmilyen mértékben sem bizonyította az ügyészség. Noha Szvitlica novemberben az ügyből kifolyólag már volt őrizetben, a jobbszélsőt akkor egy nap után elengedték.

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!