Kitálalt a híres magyar színész: Andy Vajna is érintett lehet egy zaklatásban?

Bár nem mai a történet, de a helyzet mit sem változott, az üzenete aktuális most is.

Van az a pénz, amikor az ember azt hiszi, mindent megtehet. Van az a mennyiségű pénz, amikor az ember azt hiszi, hogy mindent megvehet. Amikor már nem lát mást,  csak árucikkeket, amiknek csak oda kell adni az árát cserébe, és már a miénk is. Akkor kezdődik a baj, amikor emberekről is áruként gondolkozik, érző, lélekkel rendelkező teremtményekről. Ott már a mentális baj határán vagyunk, hacsak nem a közepében.

Mint ahogy a Bors korábban megírta, Andy Vajna kormánybiztos évekkel ezelőtt Oszter Alexandrát környékezte meg azzal, hogy elhalmozza minden földi jóval, ha ágyba bújik vele.

bors vajna1bors vajna2

Kell nekünk ez a holywoodi tempó? Ez a mindenkin és mindenen áttörtető magatartás, ahol csak a pénz az úr? Értem én, aki szeret mindenféle tehetség és teljesítmény nélkül Lamborghinivel száguldozni, annál bejön. De mi nem kérünk belőle.

A képek forrása a Bors, a történetre azest.hu emlékeztetett minket.

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!