Talán, ha kétezren hitték el a Jobbiknak, hogy demokrata lett

MTI Fotó: Balogh Zoltán

Sajtóhírek szerint mindössze 1500-2000 ember vett részt a Jobbik „ellehetetlenítése” okán tartott tüntetésen, Budapesten.

Mármost ez nem lenne baj, ha ennél nagyobb létszámú tüntetőket nem szoktunk volna kevesellni. Márpedig szoktunk. Szoktuk szánni ekkora „tömeg” esetén a baloldali tüntetéseket. A Jobbik esetében azonban nem érzünk sajnálatot: ez ugyanis azt jelenti, hogy a politikában aktív polgárok egyszerűen nem hiszik el a cukiskodó egykori szélsőjobbosoknak, hogy az EU-zászlók égetéséből hirtelen átváltottak európai demokratába.

Van azonban egy igazán szomorú vonzata is a pénteki fáklyás felvonulásnak, mégpedig az, hogy a Jobbikon kívül részt vett rajta a Momentum és az LMP is. Sőt volt tüntető a Liberálisok képviseletében is, bár szigorúan magánemberként, és Juhász Péter az Együttből szintén megjelent. Mondjuk ez érthető, hiszen nekik sürgető, hogy új koalíciós partnert találjanak, miután a Párbeszéddel nem jött össze a nász.

Puzsér Róbertet ki ne hagyjuk, a nagy megmondó beszédet is megmondott, mondjuk ő nem csak megmondó, hanem megosztó is, és amúgy is mindenbe bele kell ütnie az orrát.

Most pedig le kell vonni a következtetéseket. Tessék, itt vannak az mieink:

  1. Maximum 2000 ember ette meg, hogy a Jobbik szalonképes párt lett.
  2. Ugyanennyien hitték el, hogy ez a tüntetés a demokráciáról szól.
  3. A Momentum, az LMP, az Együtt és – szigorúan magánemberként – a Liberális Párt is legitimálta a Jobbikot, mint szóba jöhető politikai partnert.
  4. A 3. pontban említett valamennyi párt Puzsér Róberttel kiegészülve sem tud több embert az utcára vinni, mint a többi, most meg nem jelent baloldali párt, akiket ezért le szoktak szólni.
  5. Az embereket nem a Jobbik fogja felrázni az apátiából.
  6. Aki azért gondolkozik azon, hogy a Jobbikra szavaz, mert a néppártosodó szélsőjobban látja az Orbán-kormány végét, most megláthatta, hogy ez a verzió aligha játszik.

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!