Elkezdődött: a pécsi fideszes városvezetés olyat tett, ami felülmúl minden eddigi aljasságot

Orbán Viktor és Páva Zsolt Fotó: Miniszterelnökség/Árvai Károly

Pécsett talán valami elmére is kiható gombafajta kezdett pusztítani, amit a búzával a kenyérbe sütnek, mert úgy tűnik, a városvezetés teljesen megbolondult. Olyan dolgok történnek a városban, amiket az előző rendszerben is nehezen tudtunk volna elképzelni.

Nem bérelheti ki kiszemelt irodáját a Soros-támogatásból gazdálkodó pécsi Az emberség erejének Alapítvány, a Népszava úgy tudja, a főbérlő a város kormánypárti vezetésének kérésének engedve nem adja ki ingatlanát a civil szervezetnek. A főbérlő azelőtt lépett, hogy a Pécsi Közgyűlés elfogadta volna a Soros-ellenes nyilatkozatot. Ez azóta megtörtént, a napirendi pont alatt többen tiltakoztak a Közgyűlésnek otthont adó teremben.

Soros alapítványa a következő hónapokban 130 millió forinttal segíti Baranya, Somogy és Tolna megye civiljeit. Bár a támogatás szétosztását koordináló pécsi Emberség Erejével Alapítvány közölte, hogy nem politikai, hanem oktatási, kulturális, egészségügyi, szociális és közösségfejlesztő tervek támogatására ítéli majd oda a kapott pénzt, a fideszes városvezetés a támogatás hírére azonnal elkezdett „sorosozni”.

Páva Zsolt, Pécs polgármestere és a város fideszes parlamenti képviselői, Csizi Péter és Hoppál Péter azt sulykolták, hogy Soros ezzel a pénzzel azokat a szervezeteket támogatja, akik muszlim migránsokat akarnak hozni hazánkba, s a lépés célja, hogy Magyarországnak migráns betelepítő kormánya legyen. Ezt a feltételezést a fideszes politikusok – az elnökségi ülés után tartott sajtótájékoztatón – semmivel sem tudták és akarták bizonyítani.

A határozat így fogalmaz: „Felkérünk minden Pécsi Polgárt, vállalkozást, szervezetet, hogy ne adjon helyt a Soros-féle kampányközpontnak. Ne adjon tulajdonba, bérbe, használatba semmilyen helyiséget! Ne segédkezzen senki otthonunk, Európa, hazánk, Magyarország és szeretett városunk, Pécs jövőjének kockáztatásában, ne segédkezzen Soros György tervének megvalósításában.”

Az Emberség Erejével Alapítvány által bérelt ingatlan gazdája nem várta meg a határozat elfogadását, s a napokban már jelezte, hogy nem kíván a továbbiakban szerződni a szervezettel, ezért az alapítványnak hamarosan el kell költöznie irodájából.

A Nyílt Társadalom Alapítvány szerint „a pécsi önkormányzat nyilatkozata nyílt megsértése az Alaptörvényben és a jogszabályokban biztosított véleménynyilvánítási és gyülekezési szabadságnak. Ez a nyilatkozat, amely korlátozza az alapítvány tevékenységét, kirívóan sérti minden ember alapvető jogát a szabad véleménynyilvánításra és a egyesülési jog szabad gyakorlására.

Ezek a megfélemlítő taktikák a magyar történelem legsötétebb időszakait idézik, amikor a hatalommal szemben kritikus embereket megfosztottak állásuktól, vagy a közéleti szereplés lehetőségétől, állami elnyomó eszközökkel hallgattatták el a kritikus hangokat.”

Nem tudták őket ellehetetleníteni!

tető

„Lesz tető a fejünk fölött!

Szívből köszönjük az elmúlt időszakban kapott számos támogatást és biztatást! A hatalmas mennyiségű üzenetnek és felajánlásnak köszönhetően nem jelent majd fennakadást az új munkahelyünk kialakítása: s ezért nem lehetünk elég hálásak nektek.

Sokan kérdeztétek, hogy tudnátok szolidaritást vállalni velünk. Arra gondoltunk, hogy ha témával kapcsolatos véleményeteknek #emberségés #pécs hashtaggal adtok hangot, esetleg küldtök is nekünk egy (a kezetekkel formázott) virtuális háztetőt a fejünk fölé, úgy megmutathatjuk, mit is jelent, ha összefogunk egymásért!”

Páva Zsolt és csapata tehát hiába próbálja elhallgattatni a civileket, a lakosság tudja, mi mindenben számíthat rájuk.

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!