Bérgyilkost fogadott és fel akarta daraboltatni áldozatait a fideszes képviselő

A kép illusztráció

2013-ban történt meg az egyik legdurvább, legaljasabb fideszes sztori, pedig bőven lehet szemezgetni a bűnök között. Történt akkoriban ugyanis, hogy H. Tamás volt veszprémi fideszes önkormányzati képviselő bérgyilkosságra adott megbízást. Most ezt elevenítjük fel, mert nem szabad hagyni, hogy az ilyen gyomorforgató történetek feledésbe merüljenek.

H. Tamás fiatal, agilis, több diplomás ügyvéd nem csak a gazdasági életben, hanem korábban a politikában is érvényesülni próbált: 1998-ban lépett be a Magyar Demokrata Fórumba, melynek 2002 és 2004 között városi elnökségi tagja volt. 2005 márciusában lépett be a Fideszbe. 2004-től Veszprém Közbeszerzési Döntőbizottságának szakértője, az önkormányzat, a kistérségi társulás, illetve a város több civil szervezetének jogi szakértője volt. 2004-2006 között a képviselőtestület Fideszes tagja, illetve a Sportbizottság elnöke. 2005-ben nyitott saját ügyvédi irodát, valamint egy benzinkutat és hozzá tartozó boltot is építtetett. Nevét sokan ismerték a helyi ingatlanbizniszben. Dubaji ismerősei segítségével luxushotelt és élményfürdőt is tervezett a városba, a befektetők többször is terepszemléztek Veszprémben és tárgyaltak a városvezetéssel, de végül meghiúsult a befektetés.

De hirtelen (szerencsére) összeomlott körülötte minden, mikor 2013-ban a TEK egy kettős gyilkosságra készülő csoportra csapott le, melynek ő is tagja volt. H. Tamás volt az, aki megrendelte a bérgyilkosságot. Őt és két társát Balatonfűzfőn fogták el a kommandósok. A vád szerint előre kitervelten, nyereségvágyból akarták elkövetni az emberölést. Pontosabban azért akarták elvenni két vállalkozó életét, hogy egy kétmilliárdot érő ingatlanügylet lehessen az övüké. Ennyit kaszált volna a volt fideszes.

A gátlástalan politikus egy balatonfűzfői villához hívta a bérgyilkosokat majd odacsalta a gyanútlan áldozatokat is. Azt hazudta nekik, hogy még alá kell írniuk pár papírt az üggyel kapcsolatni és egyeztetni a részleteket. A kegyetlen terv az volt, hogy kámforral kábítja el a két férfit, majd átvágkáj a torkukat. Ám ez még nem minden, a hullák eltűntetésével a luxusingatlan tulajdonosát bízták meg és mivel a férfi jártas volt az egészségügyben is, ezért a terv szerint ő darabolta volna fel a testeket is.

A gond csak az volt, hogy hiába próbálta a gyilkos fideszes életveszélyesen megfenyegetni a ház tulaját, ő nem volt hajlandó engedni, pedig még egy szép nagy összeget is felajánlottak neki. Így hát neki köszönhetően szerencsére meghiúsult a véres leszámolás. A redőrség hetekig figyelte a jövés-menést a fűzfői ingatlannál, majd lecsaptak és elkapták a bűnözőket.

Nem kell sokat cifrázni, ettől az esettől a mai napig kiráz minket a hideg. Tolvajok, gyilkosok, fociultrák, bűnözők…ilyen emberekkel volt és van tele a Fidesz és holdudvara. Nem szabad hagyni, hogy végleg bebetonozzák magukat, mert akkor nekünk annyi. Még rágondolni is rossz, miket engednének meg magukat, hisz már most is képen röhögik a magyar népet…Közeleg 2018, mutassuk meg, hogy ebből a bűnözőhordából nem kérünk többet!

Ha nem akarod elfelejteni, milyen bűnöket követtek el a fideszesek, kattints ide!

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!