Gondolta volna..?: Forma1-es pilótaszakszervezet is működik

A Forma-1-es versenyzők érdekvédelmi szervezetének (GPDA) történetében először fordult elő, hogy a mezőny összes tagja csatlakozott a tömörüléshez.

Erről a szervezet elnöke, Alex Wurz számolt be a minap, kifejtve, hogy a versenyzők a jövőben is mindent megtesznek azért, hogy segítsék a Forma-1 elöljáróit – ugyanakkor hallatni is akarják hangjukat.

„A GPDA-nak most a teljes mezőny tagja, szóval nagyon jó évünk volt. A Forma-1 az evolúció időszakába lép, rengeteg lesz a változás. Minden versenyző tudja, hogy fontos az egység, és hogy képviseljük magunkat, hogy szembe tudjunk nézni a kihívással, és megelőzzünk mindenféle politikai viaskodást, ami a pályán nyújtott teljesítményt negatívan befolyásolja” – mondta Wurz. – „A versenyzők úgy gondolják, hogy az egységesség alapvető a sportág sikereinek érdekében.”

Az utóbbi években két meghatározó pilóta, Lewis Hamilton és Kimi Räikkönen sem volt tagja a szervezetnek, ám idén ők is beadták a derekukat.

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!