Sokkoló listát tettek közzé a magyar szegénységről – ezek után Orbán egy ideig nem mer utcára menni

kép // MTI

2017.12.13. 11:05

Megdöbbentő a szegénység ma Magyarországon, írja az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat. A felmérés szerint 2016-ban a magyarok 32 százaléka élt súlyos nélkülözésben, ezzel pedig az EU egyik legrosszabb eredményét produkáltuk. Románia, Bulgária és Görögország még mögöttünk szerepel a listán.

Az uniós átlag 16 százalék körül van, ami összesen 75 millió európai uniós állampolgárt jelent. A legkevesebb nélkülöző a skandináv országokban él, arányuk az összlakossághoz mérve Dániában 6, Finnországban 4, Svédországban pedig 3 százalék.

A kutatás egy kérdőíves felmérés alapján zajlott. Az alábbi listán lehetett kiválasztani, melyek azok a dolgok, amiket már nem engedhet meg magának a válaszadó. Aki ebből a listából legalább öt elemet nem engedhet meg magának, az már súlyosan nélkülözőnek számít.

A lista tanulságos, olvassa el figyelmesen, az alábbiak nagy része ugyanis megugorhatatlan kihívást jelent 3 millió honfitársunknak.

  • váratlan kiadások finanszírozása
  • évente egy hét nyaralás
  • minden törlesztőrészlet, lakbér és rezsi befizetése időre
  • hús, hal, vagy ezekkel azonos tápértékű vegetáriánus étel kétnaponta
  • az otthona melegen tartása
  • egy autó
  • az elhasznált bútorok cseréje
  • az elhordott ruhák lecserélése újakra
  • két pár cipő, a saját méretében
  • hetente egy kevés pénz nem létszükségleti kiadásokra
  • rendszeres kikapcsolódás
  • havonta egyszer egy étel vagy ital elfogyasztása barátokkal, családdal
  • internet

A magyar felmérések hasonló eredményeket produkálnak ezért azok nyilvánosságra hozatala a lehető legkisebb hírveréssel történik. Hogy miért? Mert nem illik bele a sikerpropagandába, azért.

Ez a valóság. Ezzel kell szembesülni. Ez a legégetőbb problémánk. Aztán jöhet a többi.

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!