Havas Henrik kitálalt: tudja, mi áll a megvádolása mögött

forrás nol.hu

Havas Henrik mellett teljes mellszélességgel kiáll az ATV. A csatornánál komolytalannak tartják az ellene felhozott zaklatási vádakat, és nem vizsgálják az ügyet.

Bors kereste meg Havas Henrik két hivatalos munkahelyét, az ATV-t és a kisoroszi önkormányzatot, miután kiderült, hogy a valóságshow-szereplőként ismertté vált Baukó Éva szexuális zaklatással vádolta meg a műsorvezetőt, akinek pár hónapig az asszisztense volt. Baukó már 2012-ben is beszélt erről, most a Facebookon írta le ismét a vádjait.

A műsorvezető tudni véli, hogy mi sejlik a háttérben

Havas tagadta a vádakat, szerinte a lejárató sztorit

a Vona Gáborról írt könyvéhez időzítették.

Az ATV a Borssal azt közölte, hogy komolytalannak tartják és nem vizsgálják az ügyet. Havas a Facebookon azt írta, telefonon beszélt vele Németh Szilárd, az ATV hírigazgatója, és azt mondta, hogy az ATV vezetése kiáll mellette, és valótlannak tartja a vádakat.

A kisoroszi önkormányzatnál az alpolgármester viszont azt mondta, jó lenne, ha Havas tisztázná magát.

„Erről a problémáról még nem tárgyaltunk, de Havas úrnak minél előbb tisztáznia kéne magát, hogy ne vessen rossz fényt a településre. Nem tudjuk eldönteni, hogy igazak-e a felmerült állítások, de elrendelünk egy belső vizsgálatot. Nem volt még erre példa nálunk, de biztosan lesz számonkérés” – mondta Benedek Károly, Kisoroszi alpolgármestere a Borsnak.

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!