Az MTI cenzúrázott: olvassa el – közöljük, hogy mit

Megtagadta az MTI egy az LMP nevében Demeter Márta által megfogalmazott, a horribilis összegből tervezett kínai érdekeltségű Belgrád-Budapest vasútvonalat érintő közlemény megjelentetését arra hivatkozva, hogy az MTI szabályzata szerint a közlemények tartalma „nem járhat mások személyhez fűződő jogainak sérelmével”.

Az elvileg semleges állami hírszolgálat közölte továbbá, hogy jogosultak egyes közlemények közzétételét megtagadni, és ezért semmilyen felelősséggel nem tartoznak.

Az állami hírügynökségnek valószínűleg az lehetett a félelme, hogya a közleményben elhangzik Habony és Rogán neve. Akik mindannyiunk pénzén kapaszkodtak olyan magasra a tyúklétrájukon. Olvassuk, mint gondolkozik minderről az LMP:

„Fonódó korrupciós hálózat: a letelepedési-kötvénybiznisz a Belgrád-Budapest vasútvonalhoz is kapcsolódik

Sajtóértesülések szerint a letelepedési-kötvénybiznisz egyik kulcsfigurája, Boros Attila vette meg a Metróber Kft-t, így a Habony-Rogán érdekkör a Budapest-Belgrád vasútprojektben is megrendeléseket kaphat. Világosan látszik, hogy a kormány egy fonódó korrupciós hálózatot működtet, ahol minden ügy egy szűk érdekcsoport kezében fut össze. Az LMP a 2018-as kormányváltás után zéró toleranciát hirdet a korrupció minden formájával szemben.

Minden jel arra utal, hogy az évszázad második legrosszabb üzletéből, tehát a Budapest-Belgrád vasúti fejlesztésből is az a Habony-Rogán érdekkör gazdagodhat, amely a letelepedési kötvények forgalmazásával mossa tisztára a pénzét. A magyar családokat súlyosan eladósító projektek igazából a Fidesz egy szűk körének jelentenek csak beruházásokat és befektetéseket. A letelepedési kötvény forgalmazásából tisztára mosott pénzek megszerzői most állami megrendeléseket kapnak a kínai hitelekből megvalósuló vasútvonal-fejlesztés pénzeiből is.

A Fidesz-kormány két dologban roppant kreatív tud lenni: a korrupcióban és a magyar emberek eladósításában. Miközben a kormányzást teljesen feladták: a bérválság, a romokban lévő egészségügy és oktatás, a kis- és középvállalkozások és a magyar vidék cserben hagyása mellett intézményesítették a korrupciót: csak offshore-hálózatokra, hitelekre és pénzmosási konstrukcióra jut idő. Ezzel a magyar emberek és vállalkozások pénztárcáiból veszik ki a pénzt.

Az LMP a 2018-as kormányváltás után zéró toleranciát hirdet a korrupció bármely formájával szemben, és végre olyan kormánya lesz Magyarországnak, amely tényleg az emberek mindennapi problémáira kínál valós megoldásokat.

Schmuck Erzsébet, frakcióvezető-helyettes

Demeter Márta, országgyűlési képviselő”

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!