Szégyen mindannyiunknak: az Együtt olyan dolgot tett, amivel kiváltotta párttagkönyvét a Fideszhez

A kép forrása: Népszava

Szigetvári Viktor, az MSZP egykori kampányfőnöke hivatalosan is bejelentette, hogy törpepártot szeretne csinálni az Együttből. Ezzel párhuzamosan lemondott pártja kormányváltásban betölthető szerepéről is.

A politikus az ATV-ben élő adásban mondta el, hogy a

tegnapi napon lezárult egy történet, mi azt a tájékoztatást kaptuk, hogy kapott egy invitálást az MSZP-től Karácsony Gergely. A két párt szövetsége ezzel véget ért, nem lesz az Együtt listáján Karácsony.

Szigetvári azt is elmondta, hogy hamarosan megnevezik a miniszterelnök-jelöltjüket. Mi kíváncsian várjuk, ki lesz az, aki szövetkezni szeretne Gyurcsány Ferenc egykori kommunikációs gurujával, és egy olyan párttal, amelyik mereven elutasítja a többi demokratikus párttal való együttműködést.

Szigetvári Viktornak meg azt üzenjük, hogy lelke rajta. Meg a karrierje is.

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!