Adásunkat megszakítjuk: Szijjártó Péter ma nem mondott semmit

2017.12.07. 10:10 Vélemény

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Magyarország Kormánya Orbán Viktor. Sőt, a Magyar Emberek Orbán Viktor. 

A Magyar Emberek (tulajdonnév) véleményét pedig Magyarország Kormánya (tulajdonnév) rendszeresen kikéri olyan témákban, ami a Magyar Embereket (tulajdonnév) érdekli.

Ja, és Soros György migráncsveszély.

A fenti pár sor nem egy mentális betegségekkel küzdő páciens naplóbejegyzése, hanem Szijjártó Péter külügyminiszter mai brüsszeli meghallgatásán elmondott monológjának tartalmi lényege.

El fogják tudni olvasni más portálokon is, hogy Szijjártó kiállt a Fidesz bevándorlós, Soros-terves propagandája mellett, és megint úgy tett, mintha bárki támadná az országot.

Unalomig ismételt, semmi.

A forgatókönyv a klasszikus sorosozó lakossági fórumokat idézi. A mondandója alapjául szolgáló néhány A/4-es lapra nyomtatott, írásos formájú szófosás akár egy éve is készülhetett volna, olyannyira nem erőltették meg magukat.

Ott tartunk, hogy gyakorlatilag sajtótörténeti eseménynek minősül, ha valamelyik kormányzati figura végre mond valamit.

A magyar kormány képviseletében megjelent Szijjártó mondandóját természetesen itt is komolyan veszik. Olyannyira, hogy a külügyminisztert egyenesben fordító tolmácsok gurgulázva röhögnek fel a teremben.

Látszik, hogy meghalt a Fidesz nagy kampányguruja, gyakorlatilag azóta nem álltak elő semmi újjal, mióta Finkelstein úr felrajzolta a táblára, hogy mi lesz a dolguk. Amit Habony Árpád és stábja azóta is bőszen másol kockás füzetébe.

Az Origo fantázianévvel ellátott kormányzati portál tegnap még úgy riogatta olvasóit, hogy Magyarország ma a vérpadra kerül Brüsszelben.

Az apropó: Az Európai Parlament (EP) belügyi, állampolgári jogi és igazságügyi szakbizottsága (LIBE) először tart meghallgatást az uniós alapszerződés 7-es cikkelye alapján. Ha a meghallgatás után az Európai Parlament úgy látja, hogy Magyarország elköveti az uniós alapértékek súlyos és módszeres megsértését, akkor akár a szavazati jogunkat is felfüggeszthetik.

A meghallgatáson a magyar jog és sajtószabadság válsága kiemelt figyelmet kap, amit független szakértők mellett a Szijártóval egy sleppbe tartozó Nemzeti Valamilyen Valami vezetője, Akárki úr a bajusza alól próbál széttrollkodni Orbán kottájából. Azon a szörnyű vérpadon.

Fenntartva a lehetőségét annak, hogy a még éppen javában zajló meghallgatáson és vitán később elhangzik bármi érdemleges, végső megállapítást nem tennék. Egyelőre szégyen van, vérpad nincs. Türelmesen várom a vérpadot.

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!