37 évesen visszavonul az egyik legnagyobb brazil klasszis

Ronaldinho 2018-ban befejezi futballkarrierjét, és hivatalosan is visszavonul. A brazil virtuóz elárulta: aktív pályafutása helyett zenei karrierjére és fociakadémiájára összpontosít a jövőben.

A Barcelona korábbi klasszisa 2015 óta nem lépett pályára hivatalos mérkőzésen, és úgy tűnik, a Fluminense volt az utolsó klubja. A brazil együttes előtt többek között a PSG, a Barca és az AC Milan gárdájában is megfordult az Aranylabdás, ám újabb fejezetet már nem tervez.

„Jövőre befejezem, hivatalosan is visszavonulok. Néhány búcsúmeccset talán játszom még, hogy elköszönjek azoktól a kluboktól, amelyekben megfordultam, ezt még át kell gondolnom a közeljövőben, de a profi pályafutásomnak már vége. Visszavonulásom után a zenei karrieremet szeretném építeni, és a fociakadémiáimra is az eddiginél több időt fordítok majd. Teljesen új helyzet következik számomra, amihez alkalmazkodnom kell” – nyilatkozta Ronaldinho.

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!