Mindenkit behülyített a DK? Még Rónai Egon is meglepődött

Az ATV egyenes beszéd című műsorában Molnár Csaba a DK együttműködési tárgyalásait vezető politikusa volt Rónai Egon vendége. A műsorvezető már a beszélgetés elején feltette a kérdést: Hogy állnak az megbeszélések, lesz-e összefogás.

Molnár Csaba nagyon örült a felvetésnek majd határozottan azt mondta, hogy Igen, lesz. Ezek után Rónai Egon arról kérdezte vendégét, hogy mi a helyzet a közös listával, hiszen a DK többször is hangsúlyozta, hogy szeretne közös listát, de azon szerepeltetni akarja Gyurcsány Ferencet is. Ha nincs Gyurcsány, nincs közös lista.

Erre Molnár határozottan azt felelte, hogy ők nem mondták, hogy közös listát szeretnének a szocialistákkal. Ettől Rónai Egon lejjebb húzta képzeletbeli szemüvegét és emlékeztette a DK-s képviselőt, hogy de bizony mondták. Az eset kicsit olyannak tűnt, mint a minapi Juhász – Harangozó csörte, amiben Juhász Péter az Együtt elnöke azt állította, hogy őket nem keresték meg a szocialisták egyetlen ajánlattal sem, majd amikor Harangozó Tamás MSZP-s képviselő tagadhatatlan bizonyítékkal állt elő, Juhász elismerte, hogy kaptak ilyen témájú levelet, de az nem az volt.

A Molnár Csaba kijelentéseitől léket kapott Rónai ismét elmondta, hogy számtalan DK-s politikussal beszélt –akár ebben a műsorban is- arról, hogy közös listát szeretnének és ennek egyetlen feltétele, hogy Gyurcsány legyen rajta. Majd ismét jött a válasz, amely szerint a DK márciusi kongresszusa óta szó sincs a DK-ban közös listáról. Ekkor tűnt fel a műsorvezetőnek, hogy itt valószínűleg arról van szó, hogy a DK egy ügyes taktikai húzással levette az MSZP miniszterelnök jelöltjét, Botka Lászlót a színpadról, hiszen azt sugallták az MSZP teljes tagságának, amelynek nagy része összefogás párti, hogy Botka az akadálya a közös listának. Ha nincs Botka, aki hallani sem akart a Gyurcsánnyal közös listán való szereplésről, akkor minden akadály elhárul az összefogás elől. A valóságban azonban soha nem akartak közös listát, de meg akarták akadályozni, hogy Botka megerősödjön a miniszterelnök-jelölti székben és az MSZP nagyon elhúzzon a DK-tól.

Ezért lebegtették folyamatosan, hogy lehetne beszélni a közös listáról, de amíg Botka van, addig egy kukkot sem. Botka távozása után pedig azonnal jött a megmásíthatatlan ultimátum. Vagy koordinált jelöltállítás vagy semmi. A közös listáról hallani sem akarnak.

Azért nem árt, ha megnézünk néhány DK-s megnyilvánulást az ügyben, persze szigorúan Március után, Botka távoztáig.

DK közlemény: Szeptember 25.

„Sajnáljuk, hogy az MSZP nem tudja elfogadni a DK függetlenségét és ezzel lehetetlenné teszi, hogy közös listát hozzunk létre. Mégsem szeretnénk lemondani az együttműködésről.”

DK Elnökségi állásfoglalás: Szeptember 16.

Eszerint a párt tagjai elsöprő többséggel úgy döntöttek, hogy nem kötnek megállapodást más pártokkal közös választási listáról, ha a DK képviselőinek személyéről az MSZP kíván dönteni. A DK tagjai a pártszavazáson azzal az elképzeléssel is egyetértettek, hogy a baloldali ellenzéki pártok mind a 106 egyéni körzetben egy jelöltet állítsanak.

DK Sajtótájékoztató: Szeptember 5.

Molnár Csaba keddi, budapesti sajtótájékoztatóján elmondta, két kérdést tesznek majd fel, az egyik arról szól, hogy az általuk demokratikusnak tartott ellenzék mind a 106 egyéni körzetben indítson közös jelöltet. A másik a közös lista elutasításáról, ha azon nem szerepelhet Gyurcsány Ferenc.
A két kérdés szövege: “Egyetért-e azzal, hogy a Demokratikus Koalíció a Fidesz legyőzése érdekében folytasson tárgyalásokat más demokratikus ellenzéki pártokkal mind a 106 egyéni országgyűlési  választókerületi jelölés összehangolásáról?” illetve “Egyetért-e azzal, hogy a Demokratikus Koalíció ne kössön megállapodást mást párttal közös választási listán való indulásról, ha ennek az a feltétele, hogy Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke ne szerepeljen a közös listán?”.

Most pedig mindenki eldöntheti, hogy mire megy itt ki a játék valójában. Mi már sejtjük…


Ossza meg ezt a cikket és kövessen minket facebookon, nekünk ezzel segíthet.


Tisztelettel köszönjük!
A PestiBulvár csapata

Hozzászólás