Döbbenet: Új stadion Budapesten – egy fillér közpénz nélkül..!

A Testvériség sportegyesület egykori futballpályája helyén hamarosan elkezdik építeni az első budapesti amerikaifoci-pályát.

Az országban az első kimondottan a sportág számára tervezett pálya 2016 áprilisában Székesfehérváron épült, de a hazai élvonalba, a HFL-be feljutó Budapest Eagles a fővárosban építtet egy újabbat.

„Budapest első szabványméretű amerikaifoci-pályáját tudjuk felépíteni, amely kifejezetten csak ezé a sportágé lesz, teljes felszereltséggel” – mondta Boda Gábor, a csapat vezetőedzője a Digi Sporton, és hozzátette, reményeik szerint enyhe lesz a tél, és már április környékére elkészülhet a létesítmény, amelyet mindenféle állami támogatás nélkül, szponzori támogatásokból, adományokból és a tagdíjakból valósítanak meg.

A stadionból akár nyolc kameraállásos közvetítést is tudnak majd sugározni a televíziók, sőt szó van arról is, hogy fix kamerákat telepítenek a lelátóra.

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!