Ebből az őszinte jellemrajzból megtudhatod, milyen ember a miniszterelnök!

Orbán Győző és Orbán Viktor a felcsúti Pancho Aréna VIP-teraszán (kép: Népszava)

Mindenkinek meg van az a rossz tulajdonsága, amit nem tud levetkőzni, legfeljebb egy kicsit alakítja, tompít rajta . Orbánnak a vidéki suttyóság ez az alapvető tulajdonsága, amit nem tud elhagyni. Amikor Felcsútról a fővárosba került, és egy számára teljesen ismeretlen, kifinomult értelmiségi világgal találkozott, még zavarta, de mára már mintha nem is törődne vele. A vidéki meccseken való szotyi köpködés és a jó vastag arany fux mind ezt mutatja. Igaz, az ő fuxa a háza melletti stadion, az öltöny mellett az aranylánc nem mutatna jól, de nem bírja ki, hogy ne villantsa meg a pénzét, hatalmát.

Mindez, lehetne az ő magánproblémája, ha nem lenne országunk miniszterelnöke, akinek a nemzetközi porondon is meg kellene állnia a helyét. Azonban itt is azokhoz húzódik, akik hasonlóak hozzá, a keleti suttyókkal szeret üzletelni, hiszen egy logika szerint működnek.

A nyugatot pedig nem érti, vagy ha érti is, nem tetszik neki, és a nyugati demokrata politikusoknak sem tetszik ő. Folyamatosan kapja a kritikákat, jobbról és balról is szállnak felé a tockosok, pártállástól függetlenül ítélik el kormányzását. Igen, a kormányzását, és nem a magyar embereket tartják hibásnak, nem Magyarország ellen indítanak kritikájukkal támadást, ahogy ő szokta ezt lefordítani. Gianni Pittella, az Európai Parlament szociáldemokrata képviselőcsoportjának vezetője az M1 műsorában például elmondta, szerinte nem a magyar nép, hanem a magyar kormány a felelős, amiért megbuktatott egy 160 ezer menedékkérő áthelyezésére vonatkozó tervet, saját belpolitikai érdekei miatt.

Mark Rutte holland miniszterelnök pedig azt kérdezte a Európai Néppárttól, hogy miért egyeztet a magyar populista miniszterelnökkel? Hogy a néppártnak is elege van Orbán ámokfutásából, jelzi az is, hogy májusban a Lex-CEU és a civilek megbélyegzésére hozott törvény elleni határozati javaslatot úgy fogadta el a EU parlamentje, hogy a néppárti frakció harmada is a baloldali indítvány mellett szavazott.

Ha hazánkat továbbra is egy vidéki suttyó képviseli az európai politika színpadán, akkor meg van a veszélye, hogy Magyarország véglegesen leszakad a felvilágosult, művelt nyugattól, és a keleti despoták világában találja magát.


Ossza meg ezt a cikket és kövessen minket facebookon, nekünk ezzel segíthet.


Tisztelettel köszönjük!
A PestiBulvár csapata

Hozzászólás