Kinek veszi meg az állam..?: Repül a „bálna”, csak el ne találja Orbán Ráchelt

Orbán Ráchel saját lábán állva végezte el a turisztikai szakma fortélyait többek között méregdrága svájci magániskolában, amihez senkinek semmi köze, elvégre az apja fizette – jahogy közpénzből kapott fizetéséből. Most megveszi a kormány turisztikai célra a „Bálnát”. Lábon állva.

Az ellenzék tiltakozik az immár ikonikus budapesti épület elkupeckedése ellen.

Horváth Csaba fővárosi szocialista képviselő felszólította Tarlós Istvánt és a városvezetést, hogy eladás helyett csak bérbe adja a Bálnát, és azt is azzal a feltétellel, hogy megmarad annak eredeti közfunkciója. Nyilvánvaló, hogy ennek a feltételnek a Nemzeti Turisztikai Ügynökség beköltöztetése nem felel meg – hangsúlyozta a szocialista politikus.

Szabadai Viktor, a Liberálisok budapesti választmányának elnökének álláspontja szerint amit elvesznek Budapesttől, annak ügyeibe a fővárosnak a továbbiakban már nincs beleszólása. A negatív példák között említette a kórházakat, a Városligetet és a Margitszigetet. A liberálisok a Bálna eladása helyett a Puskás stadion költségvetésének szűkítéséből finanszíroznák a metró akadálymentesítését.

A Demokratikus Koalíció fővárosi képviselője azt követelte, hogy a Bálnáért kapott pénzből oldják meg a 3-as metró akadálymentesítését.

„A Bálna szinte kizárólag csak vendéglátóhelyek és szuvenír boltok gyűjtőhelyévé vált, mert a főpolgármester hagyta kocsmává zülleni” – hangsúlyozta Gy. Németh Erzsébet. Azt feltételezi, hogy Orbán Viktor miniszterelnök a megvásárlás után “gyaníthatóan a turizmusban utazó lányának fogja valamilyen formában átjátszani az épületet”.


Ossza meg ezt a cikket és kövessen minket facebookon, nekünk ezzel segíthet.


Tisztelettel köszönjük!
A PestiBulvár csapata

Hozzászólás