Orbánt kimenekítették a sajtó elől

MTI Fotó: Mohai Balázs

Orbánt szokás tökös, macsónak beállítani, aki aztán nem ijed meg a vitában, mindenre frappánsan, jól válaszol, mindig ki tudja vágni magát. Ez valóban lehetett is így, de ma már teljesen elzárták a külvilágtól, folyamatosan óvják, nehogy igazi kellemetlen szituációba kelljen keverednie. Így persze lanyhulnak a régi képességek is, és a parlamentben is csak egy-egy csicskázásra és buzizásba forduló személyeskedéssel tud válaszolni.

Folyamatosan csak a saját hívei előtt jelenik meg, és csak olyan újságírók kérdezhetnek tőle, akiknek a lojalitásához nem fér kétség. Azonban a stáb úgy látszik, Kocsis Éva a Kossuth Rádió 180 perc műsorában elhangzott kérdéseit baráti tűznek minősítették, így a riportert hátrébb vonták a frontvonalból és  „érdemei elismerése mellett” másik munkakörbe helyezték. A pályára visszatért Kiss Gábor István, aki előtte is vezette az Orbán interjúkat, szépen segítve a miniszterelnököt a véleményének teljes kifejtésében.

Nézzünk egy kis összehasonlítást, mit tartottak már túl durvának, és mit elfogadhatónak a közszolgálati rádió vezetői!

Kocsis Éva

2017. szeptember 8.

Kiss Gábor István

2017. december 1.

  •  Azt mondta négy hónappal ezelőtt, amikor beszélgettünk a kvótáról, a bírósági döntésről, hogy hajlandó a kvótaügyben a falig elmenni. Nos, a bíróság, az Európai Bíróság elutasította a magyar–szlovák keresetet az ügyben. Ez már a fal?
  • Tehát tudomásul veszi az ítéletet, de mégiscsak a magyarok, mégiscsak a magyar kormány és a szlovák kormány fordult ehhez a bírósághoz. Most tulajdonképpen… Jó, tudomásul vettük, haladunk tovább annak az ellenkező irányába, mint amit döntött a bíróság.
  • Na, most mindjárt a folytatásról, a forgatókönyvekről, de most mindent összevetve volt értelme az Európai Bírósághoz fordulni?
  • Na, jó, de egy klubtagsági szabályzatot is lehet diktátumnak tartani. De összességében mégiscsak az a helyzet, hogy beléptünk egy klubba, a szabályokat, a feltételeket, a tagdíjat befizetését be kell tartani.
  • Vannak helyzetek, amikor elárasztja, mondjuk, a klubot az eső, akkor mindenki gumicsizmát húz, és rendbe rakja – ezt tartja Brüsszel szolidaritásnak és közös felelősségnek.
  • Összességében amit elmondott, az, hogy egyék meg, amit főztek, jogosnak tűnik, de mégis az a helyzet, hogy azt kérte közben a levest elrontóktól, hogy egy kis pénzt azért adhatnának Magyarországnak.
  •  Az elmúlt napokban 2,2 millióról szóltak a hírek, hogy ennyien ezt a konzultációt. Van frissebb száma?
  • Gondolkodott-e azon, hogy látva ezt a számot, Önnek, amikor érvel a konzultáció fontossága mellett, akkor a liberális, szocialista szavazókat is védeni kell, hiszen többen töltötték ki, mint amennyiben 2014-ben a Fidesz-listára szavaztak, tehát egyértelmű, hogy itt nemcsak az Ön szavazóiról van szó.
  • Van egy másik dimenziója ennek a működésnek, ennek a társadalompolitikai elképzelésnek vagy a Nyílt Társadalom Alapítvány működésének. Ez egy magyarországi dimenzió, most, ugye, eddig főként az európai vetületet vettük végig, látjuk a személyes videoüzenetet, látjuk, hogy irodák nyílnak vidéken, látunk pályázatokat, és Önök pedig azt mondják, hogy ezek az intézkedések megsértik a magyarországi szuverenitás határait. Nekem pedig az jutott eszembe, hogy pártok szoktak így működni.
  • Elképzelhetőnek tartja, hogy ez a működés egészen addig elmegy, hogy akár országgyűlési képviselőjelölteket támogassanak olyan módon, hogy őket függetlennek álcázzák, és mindenki más, aki a kormánnyal szemben áll, beáll ezek mögé a támogatott jelöltek mögé?

A különbség egyértelmű. Nem gondolnám, hogy Kocsi Éva kérdései rettenetesen provokatívak lettek volna, vagy egyáltalán megakadályozták volna a miniszterelnököt abban, hogy a számára fontos kérdésekről beszéljen. Emellett nem kellett beszélnie pl. a családja gazdagodásáról, Rogán helikopterezéséről, vagy Mészáros hihetetlen céghálójáról. Azonban ez már kevés volt, közeledik a kampány. Kiss Gábor István azonban semmi mást nem csinál, mint felmondja a kormányzati propaganda következő időszakra szóló mondatait, és egy kérdőjelet rak a végükre, mintha így változtatna valamit a lényegen.

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!