Szörnyű dolog történt a magyar vidékkel – gigantikus katasztrófa közeleg

Életkép a magyar vidéken // kép: Népszabadság

2017.11.29. 14:57

Megdöntöttük a rendszert. Kétszer is. 

Először megdöntöttük úgy, hogy elkergettük azt a világot, ahol egy nógrádi, vagy borsodi lányból csak halott szobalány, egy alföldi fiúból meg csak nincstelen zsellér lehetett.

Hullott a forgács, égett az egész világ. Eltemettük a halottakat, eltemettük a múltat. Az üszkös romok látványa arra sarkalltak egy országot, hogy saját kezébe vegye az irányítást.

Törvényekkel biztosítottunk egyenlőséget és jó életet magunknak és gyermekeinknek. Mikor nagyszüleinkből gyári munkás, apáinkból szakmunkás, fiúkból és lányokból pedig értelmiségi lett akkor megtanultuk mi az, hogy társadalmi mobilitás. Haladtunk előre, törtünk fel. Építettünk, alkottunk. A centrum felé tartottunk, arra húztunk, nem volt senki se túl gazdag, se túl szegény, egy kicsit mindenkinek jobb lett. Nem tudtuk, hogy hamarosan az egészet máglyára vetjük, mert tovább kell fejlődnünk.

Aztán újra váltottunk.

Az elért eredmények a temérdek bűnnel együtt kerültek darálóba. Hullott a forgács,  örömkönnyek közt rúgtuk ki magunk alól a széket, a kötél megfeszült, de a fagerenda leszakadt, és mi leestünk a porba.

A gazdagoktól korábban elkobzott javak, melyek a néphatalomhoz kerültek újra kézről-kézre jártak. Csak ezúttal a nép kezéről az új elit kezére.

A magyar embertől elvették a gyárakat és az üzemeket. Aztán elvették tőle a bankokat, kórházakat, oktatási intézményeket. Nap nap után veszik el tőle a közvagyont, elveszik tőle az adóforintjait, elveszik a pénzét amit keserves munkával megkeres, és jogkövetően leszurkol a gazdagoknak – kik munkáltatójuk és törvényhozóik is egyben.

A magyar ember adójából nem épül a magyar embernek olyan kórház, ahol meggyógyítanák 12 órás műszakjában összeszedett betegségeiből, lelki nyomorából, fájdalmából. A magyar ember gyerekének nem épül olyan iskola, ahol az megszerezné a képesítést ahhoz, hogy szüleit kivakarja a nyomorból, és saját gyermekének már szebb jövőt biztosíthasson. A magyar ember leszakadt járműveken vonszolja magát kizsákmányoló munkahelyére, majd vissza szürke lakhelyére, hogy miután éjszakáját alvászavarok és lidércnyomás közt eltöltötte, másnap újra kezdje, táskájában a sárga csekkekkel.

Elfelejtettük mi az a társadalmi mobilitás – mert ahol az értelmiségi szülők gyermeke nem tud tovább jutni a középiskolánál, vagy szakiskolánál akkor ott visszafordultunk. Mikor nem jutunk előrébb mint apáink akkor ott baj van. 

A magyar embernek nem maradt vagyona. A háztartások megtakarítását vizsgáló kutatás szerint minden magyarnál 10 millió forint lapul. Kiszámolták. Kétségtelen, hogy akad honfitársunk, aki rendelkezik ekkora (vagy még ennél nagyobb) megtakarítással, nem is irigyli tőle senki, bár jutna mindenkinek, de a többség megtakarítása az utolsó fillérig – ha csakugyan létezik – nagy valószínűséggel Mészáros Lőrinceknél és Tiborczoknál található – kvázi letétben.

Odaadtuk nekik a pénzüket, a szabadságunkat, és a családi ezüstöt. Cserébe adósságot, és állami monopóliumként rettegést, és félelemkeltést, gyűlöletet, és végtelen cinizmust kaptunk. És kapjuk mindezt azért, hogy holnap is odaadjuk nekik mindenünket. Meg holnapután.

A jobboldalinak vélt Fideszes nagyurak patrónus-kliens rendszere egy olyan Magyarország lett ahol bebetonozott nyomor jussa a 7 milliónak, ahol felszínen maradni csak másfél millió tud, s ők cserébe le is szavaznak gazdáikra, akik az egész szemétdomb tetején csücsülnek legfeljebb tízezernyien mint oligarcha, nagyvállalkozó, stróman honatya. Nem jött ki a tízmillió? Kijön. A fennmaradt 1 millió fele Londonban, a másik fele a gödörben hat láb mélyen.

A magyar ember szétnézett a lerabolt üzemek és földig rombolt gyárak közt, és azt hihette, hogy már csak a föld maradt neki.

Tévedett.

A magyar földet nem azok húzták ki a segge alól, akikkel a nemzetieskedő cinkosok riogatták, hanem maguk a riogatók. 

Új földesurak emelkedtek a nép fölé, trikolór szalagokkal szorították el szemeinket közben elszippantották a kisbirtokokat, bekebelezték a közepeseket, s vérre mentek a nagy földekért, erdőkért, tavakért, szövetkezetekért.

„Valahogy visszaáll a múlt, mint mindig”

– összegzett Kovách Imre vidékszociológus, az MTA doktora a magyar birtokszerkezet rendszerváltás utáni koncentrációjáról tartott előadásában az értelmiségiekből álló Eötvös Csoport rendezvényén kedden este.

A 24.hu tudósított az eseményről, ahol a Debreceni Egyetem professzora beszélt arról, hogy a magyar földhasználat jelenleg újra kevesek kezében összpontosul, újraidézve a második világháború előtti állapotokat. Sőt, azon is túlmutató koncentrációt idézve elő ezzel.

„Kovách szerint:

  • jelenleg a gazdaságok alig több mint öt százaléka használja a földek közel kétharmadát,
  • az 500 hektár feletti 1283 üzem művelésében van az összes föld harmada,
  • az ötven hektárnál nagyobb gazdaságokhoz (az összes 10,5 százaléka) tartozik a földek háromnegyede.

A földhasználat koncentrált és egy jól körülhatárolható körhöz tartozik, ők élvezik az Unió által folyósított hektáronkénti több tízezer forintos mezőgazdasági támogatást.

A magyar föld parlagon heverve is termeli a hasznot a földesuraknak, míg a föld közelében élő nem dolgozhat rajta, hasznát nem élvezheti.

Az utóbbi 25 évben közel 800 ezer (!) kistermelő adta fel a harcot, ennyien hagytak fel a gazdálkodással.

A vagyonátrendeződést a Fidesz kormány korábban soha nem látott mértékben segítette elő. A kilencvenes években lezajlott jobboldali kormányok ténykedései előkészítették a terepet, a 2010 utáni időszak pedig bevégezte a munkát. Törvénnyel, és erővel. A szegények földjei, kisbirtokai néhány év alatt a gazdasági és társadalmi tőke birtokosaihoz kerültek, akik köszönik szépen a rendszerváltást.

A szakember szerint ami most zajlik, az rezervátumba zárja a vidéket. Az állami földek bárbeadása, a támogatások felosztása elősegíti a beteg földesúri rendszer kiteljesedését. Az uniós és magyar adópénzekkel megtámogatott, legnagyobb földhasználók pedig bebetonozódnak a legfelsőbb hatalom csoportjába.

A földek állami segédlettel történő átjátszása a gazdagokhoz pedig még nagyobb bűn, mint az elsőre látszik. Ezt még a Nagykörúton belül is tudjuk.

A föld lehetett volna a leszakadó vidéki lakosság legfontosabb eszköze arra, hogy kitörjön a nyomorból. A föld lehetne a kulcsa annak, hogy egészséges termelés és fejlődés jöjjön létre a magyar vidéken. A szakember még hozzátette:

„A világban léteznek kiválóan működő szociális földprogramok, ezeket nálunk is lehetett volna alkalmazni. Hiszen a szegénység a vidékre koncentrálódik.”

Gőgös Zoltán az MSZP agrárpolitikusa egy holland példával szemléltette egy évvel ezelőtt a helyzetet:

„Hollandiában húsz évvel ezelőtt az összes földet államosították annak érdekében, hogy saját kezükben tartsák ezt a vagyont. A gazdák azokat a földeket akár száz évre is bérelhetik, a bérleti jog pedig öröklődhet, mert az állam csak így tudja saját kézben tartani azt a vagyont.”

Száguldunk a végzetünkbe. Hamarosan el fogunk jutni a jövőben oda, mikor már nem lesznek számonkérhetők e rabló rendszer építői. Ahelyett, hogy időben felállnánk, és azt mondanánk, hogy elég!

A magyar embernek Mohács kell, hát meg is kapja.

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!