Feszült izgalom: Ismét az év embere lehet Hamilton

A Mercedes brit versenyzőjét, Lewis Hamiltont negyedik világbajnoki sikere után ismét jelölték a BBC Év Sportszemélyisége díjra, amit 2014 után másodszor hódíthat el, ha közönség úgy ítéli meg, ő volt Nagy-Britannia legjobb sportembere a 2017-es évben.

Hamiltont ötödször jelölték hazája egyik legrangosabb sportdíjára, melynek megszerzéséről 2007-ben és 2008-ban is csak egy kicsivel csúszott le, a második világbajnoki sikert hozó 2014-es szezonban viszont elhódíthatta azt. 2015-ben aztán ismét jelölték, és bár a pályán akkor dominánsabb teljesítményt nyújtott, a szavazáson nem került be a legjobb három közé.

Tavaly (amikor elbukta a bajnoki küzdelmet Nico Rosberggel szemben) a jelöltek közé sem fér be, idén viszont ismét lehetőséget kapott a második díj megszerzésére, igaz ismét neves ellenfeleket kapott – a listán összesen 12 sportember szerepel

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!