Bujkálni kezdett egy fideszes polgármester – méghozzá nagyon súlyos ok miatt

2017.11.28. 13:20

Áll a bál Újbudán ugyanis a helyiek lakókörnyezete veszélybe került egy zavaros ingatlanfejlesztés miatt. A Fideszhez köthető ingatlanjátszma miatt a környékbeliek idegesek, a tájékoztatás várat magára, Budapest XI. kerületének fideszes vezetése pedig lapít, a döntéshozók kerülik a választópolgárokat.

Ennek ékes bizonyítéka, hogy a kerületi vezetés a helyieket nem a megszokott időpontban, hanem egy hétköznap munkaidőben meghirdetett közmeghallgatáson kívánja csak meghallgatni. De van még bőven miről számot adni; tömeges fairtásról, gyanús telekügyletekről, ködbe vesző Szuperkórházról is kérdeznék a lakók Hoffmannt Tamás polgármestert. Persze lehet, hogy éppen ez a baj.

Pedig az évi egyszeri lakossági közmeghallgatás az utolsó eszköze a választónak, hogy szemtől szembe számon tudja kérni a hatalmat. Ezt próbálja meg a Fidesz elkerülni most Újbudán is.

„A Heti Válasz októberben tárta fel, hogy panamagyanús módon privatizálták ki Lázár János alól a Miniszterelnökség szentimrevárosi, Feneketlen-tó melletti óriástelkét, majd adták tovább azonnal egy ingatlanfejlesztőnek. Ebből mára bűnügy lett; a Budapesti Rendőr-főkapitányság Korrupciós és Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztálya hűtlen kezelés gyanúja miatt kezdett nyomozni a témában.”

Megérezve a társadalmi nyomást, a helyi MSZP-s képviselők hívják a lakosságot a nyilvános közmeghallgatásra – a polgármesteri hivatal helyett.

Ellenzéki képviselők hívják a lakosságot közmeghallgatásra a bujkáló polgármester helyett

Az Újbudai MSZP-sek szerint: „A rendszerváltás óta nem tett ilyen kicsinyes és gyáva dolgot polgármester Újbudán. Az évi, egyszeri közmeghallgatást olyan időre hívta össze, amikor a köz nem tud rajta részt venni. Az elmúlt 27 évben mindig a késő délutáni, kora esti órákban volt arra lehetőség, hogy akinek kérdése van a kerület vezetéséhez, az személyesen tehesse fel a polgármesternek, most ez a lehetőség is megszűnik.

Az eset – miközben kis dolognak tűnik – jól példázza a kerületvezetés hozzáállását a választókhoz, a tájékoztatáshoz, de egyben azt is jelzi, hogy Újbuda egyre súlyosbodó korrupciós és gyanús ügyeiről nem akar, vagy nem mer a polgármester kiállni a nyilvánosság elé. Nem mer, vagy nem akar válaszolni a Feneketlen tóhoz tervezett lakópark körül kialakult botrányról, a milliárdos vagyonvesztésről, nem akarja tájékoztatni az Etele út környékén élőket a szükségesnél jóval nagyobb mértékű fakivágásról, a környéken kialakult közlekedési és parkolási káoszról vagy a Szuperkórház területének korrupciógyanús telekügyleteiről. Hoffmann Tamás nem mer a választónak számot adni a meg nem valósított választási ígéretekről sem. A 2014-es kampányban többször megígért gazdagréti uszodáról, aminek még az alapkövét is lerakták mindkét 2014-es kampányban, a 2010 óta ígérgetett gyermek Egészségügyi Centrumról vagy a leállított panelprogramról.

Ha valaki politikusnak, polgármesternek áll, legyen legalább annyi bátorság benne, hogy évente egyszer a választók szemébe mer nézni, nemcsak kampányrendezvényeken, eltitkolt Soros fórumokon, hanem akkor is, ha esetleg kérdéseket, kritikai észrevételeket kap! Ez egy ilyen szakma!

Mindaddig, amíg Hoffmann Tamás összegyűjti a bátorságát, az MSZP önkormányzati képviselői a saját eszközeikkel, szórólapokon, plakátokon fogják tájékoztatni a kerületieket, hogy menjenek el a közmeghallgatásra és éljenek állampolgári jogaikkal, kérdezzenek, vitatkozzanak a polgármesterrel.

Ne hagyják, hogy Hoffmann Tamás elbújjon az emberek elől!

MSZP Újbudai Szervezete”

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!