Brutális videó jelent meg a Jobbikról – csoda, hogy ezt nyilvánosságra merték hozni

Hiába a kiskutya simogatás, hiába a konditerem, hiába az ájtatos arc, senki nem tudja elfelejteni a Jobbiknak azt, hogy mi is valójában. Vona Gábor arcbőre ma már annyira megedződött, hogy vetekszik a legkeményebb fideszes politikusokéval is, pedig ez azért nem kis teljesítmény, igaz az MLM bizniszben ahonnan Vona indult, ez alapkövetelmény.

A Jobbik ilyen mértékű átpozicionálása azért nem lehet sikeres, mert nem hangsúlybeli változtatásokat eszközöltek politikájukban, hanem teljesen ellenkezőjét kommunikálják annak, amiben hisznek. Igen, hisznek most is, és nem csak hittek. Vonánál autentikusabban ezt senki nem tudná megfogalmazni:

 „Mi azok vagyunk, akik mindig is voltunk és azok leszünk, akik most is vagyunk”

hangzott el Vona Gábor évadnyitó beszédében 2012. Január 28-án. Hiszek neki, maradtak a zászlóégető, cipőbe köpködő, mellényben masírozó suttyó „zseb-nácik”. Úgy viselkednek, mint az óvodás, aki tudja, hogy nem szabad taknyot kenni a másik hajába, ezért próbálja letagadni az óvónéni előtt, de azért minden egyes alkalommal megteszi és élvezi, ha nem figyelnek oda rá.

Szerencsére vannak, akik odafigyelnek, akiknek nem lankad a figyelmük, és két ártatlan kiskutya szempártól nem felejtik el, hogy a betyársereg karikás ostorral fenyegeti az embereket. Nem felejtik el, hogy ezek az emberek nemrégen még az iráni forradalmi gárdával akarták a magyar választásokat ellenőriztetni. Azt sem felejtik, hogy nemrégen még az EU-s zászlót kidobták a parlament ablakán, ma meg boci szemekkel nyilatkozzák, hogy sosem voltak EU ellenesek.

Aki megszeretne győződni róla, hogy a cinizmusnak nincs határa, az mindenképpen nézze meg ezt a videót!

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!