5 ezer számítógépet kapnak ingyen a nyugdíjasok – Orbán hátsó szándéka azonban ördögi

Hajmeresztő ötlettel állt elő a Fidesz, mellyel a nyugdíjasoknak akar kedvezni. Hogy mégis hogyan, azon erősen el kellett gondolkoznunk. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium biztosa ugyanis hétfőn az M1-en bejelentette, hogy a magyar kormány 5 ezer db számítógépet fog kiosztani a 65 év feletti nyugdíjasoknak.

Jeneiné Rubovszky Csilla közölte, a számítógépeket az ingyenes internetszolgáltatással szociálisan hátrányos helyzetű, egyedül élő, valamint egészségkárosodott emberek kapják meg, az eszközök használatára pedig megtanítják őket.

De miért, kérdem én? Nem lenne nagyobb segítség a hátrányos helyzetűek nevetséges nyugdíját emelni mondjuk? Könyörgöm, a legtöbb idős embernek még a mobiltelefon használata is nehezen megy, hisz ők nem ebben nőttek fel. Miért lenne segítség, ha kapnak egy számítógépet? Értem én, hogy megtanítják nekik, hogy kell kezelni, de árulja már el valaki, mi haszna lehet ebből egy nehéz anyagi helyzetben lévő nyugdíjasnak? Ahogy lovallom bele magam ebbe az egész történetbe, egyre több kérdés jut az eszembe. Miért pont ötezer nyugdíjas kap számítógépet? Mi alapján kapják pont ők meg ezeket a gépeket? Hisz ötezernél jóval több idős ember él nevetségesen csekély összegű nyugdíjból. Nem kéne inkább a gyógyszerekre adni támogatást, teszem azt?

De gondoljunk csak bele még jobban eme fura intézkedésbe.

5 ezer darab számítógép a Fidesztől 5 ezer idős embernek. Mi lehet a célja ezzel a kormánynak? Csak nem az, hogy ezentúl 5 ezer fideszes kommentelővel több legyen az országban s az internet bugyraiban? Hiszen aki sikeres pályázóként vagy „rászorulóként” megkapja a gépet, az ingyenes internet hozzáférést is fog kapni, ráadásul megtanítják nekik a „helyes használatot”. Nem tudom, lehet én vagyok már paranoiás, de szerintem elég logikusnak tűnik ez a lépés. Amellett persze, hogy még egy löketre is számít a kormány a szavazások előtt.

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!