Lelepleztük: ezekkel a trükkökkel csapja be a választóit a Fidesz

Fiatalabb olvasóink kedvéért egy kis történelmi kitekintéssel kezdenék. 1787-ben, mikor II. Katalin orosz cárnő a Dnyeper menti tartományokat meglátogatta, Grigorij Alekszandrovics Patyomkin miniszter “ál-falvakat” állíttatott fel, mint egy mai filmdíszletben, a házaknak csak a homlokzata volt meg, az is csak fából. Így próbálta megtéveszteni a cárnőt, hogy milyen gazdag Oroszország ezen vidéke.

Innen származik, hogy a politikában a “Patyomkin-falu” kifejezést a kellemetlen tények hamis eredményekkel való elrejtésére használják.

Lassan, de biztosan a Fidesz is abba az irányba halad, hogy egy “Patyomkin-párttá” alakuljon. Persze ez nem azt jelenit, hogy egy nem létező kamupártról van szó, hanem azt, hogy nem hajlandó szembenézni azokkal a tényekkel, amelyek számára kellemetlenek. De hogy ne mondhassák azt, hogy csak a levegőbe beszélek, nézzünk néhány teljesen konkrét esetet!

Bukott Nemzeti Konzultáció

Legutóbb, a Nemzeti Konzultáció íveit vizsgálhatta meg egy ellenzéki képviselő, a jó fénykép kedvéért, üres dobozokat helyeztek a háttérbe, mintha rengetegen küldték volna vissza a konzultációs íveket. A történet tényleg klasszikus, meg van benne minden ami kell, üres papírmasé, és a jól felkészült kormányzati fotós.

Fotó: kormany.hu

Orbán fénye nem a régi

Emlékszünk még a 2002-es évre? Nem túlzás, de Orbán személye százezreket tudott akkor az utcára vinni, hihetetlen mozgósító erővel. Idén az október 23-i ünnepségre már buszokkal kellett szállítani az embereket, hogy legyen aki tapsol a beszédhez. Többször pedig annak a gyanúja is felmerült, hogy Orbán beszédeihez fizetett bér-tapsolókat hívnak. Nem csoda, hogy meg sem próbálnak már békemenetet szervezni az ál-civilek, mert nincs az a pénz, amiért hasonló méretű tömeget tudnának produkálni, mint legutóbb.

Fotó: Polyák Attila – Origo

Érdektelen kormánytagok

Simicskó István honvédelmi miniszter a Miskolci Egyetemen „Biztonság – a honvédelem és a haderő szerepe, avagy mit tudunk tenni a hazáért” címen tart beszédet november 27-én. Nem merték a véletlenre bízni a hallgatóság létszámát, úgy érezték, a spontán érdeklődés nem fogja megtölteni az előadótermet. Ezért oktatási szünetet rendeltek el az előadás idejére, ne tudjanak a diákok azzal védekezni, hogy órájuk volt. No persze, akinek órája lenne, annak nem kötelező az előadásra mennie, de a Dékáni Hivatalból majd átkísérik az előadásra. Persze nem kötelező jelleggel.

Fotó: Illyés Tibor / MTI

Mindez, csak a felszín, ahol is legalább a választóik előtt azt akarják mutatni, hogy minden rendben van. Azonban forrásaink szerint már a fideszes taggyűléseken is egyre több a kritika, egyre többet hangzik el a kérdés “hol vannak a fiatalok”, és egyre többen mondják ki négyszemközt, hogy csak a pénz és a karrier tartja őket a Fidesz kötelékében.

A Patyomkin-falvak ha összedőlnek, akkor nagyon gyorsan dőlnek össze, és még rom sem marad túl sok utánuk.


Ossza meg ezt a cikket és kövessen minket facebookon, nekünk ezzel segíthet.


Tisztelettel köszönjük!
A PestiBulvár csapata

Hozzászólás