Titokzatos halált halt egy Észak-Koreából szabadult amerikai

38 évesen elhunyt Aijalon M. Gomes, aki 2010-ben Észak-Koreában raboskodott, írja a Nytimes.com.

A férfire a Pacific Highway-n találtak rá, miközben szó szerint lángolt, és hiába siettek a segítségére, már nem tudták megmenteni az életét. Egyelőre nem tudni, hogy Gomes baleset vagy öngyilkosság áldozata lett.

Gomes 2010-ben került egy észak-koreai börtönbe, miután illegálisan belépett az országba. A körülmények borzalmasak voltak, Jimmy Carter, az USA korábbi elnökének személyesen kellett elutaznia Phenjanba, hogy a férfi szabadon engedéséről tárgyaljanak, és végül még az évben haza is térhetett.

Pillanatnyilag három amerikai állampolgárról tudnak, akik a diktatúra börtönében ülnek.

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!