Elképesztő körülmények Felcsúton. A vendégszurkolók csak a mocsárban parkolhatnak

foto/ Suta Éva/ Facebook

Hihetetlen kép fogadta azokat a diósgyőri szurkolókat, akik vették a fáradtságot és elutaztak Felcsútra a Puskás Akadémia-DVTK Nb1-es bajnokira. Az ember arra számítana, hogy egy ilyen pénztemetőben talán futja arra, hogy a szurkolók normális körülmények között parkolhassanak.

A látvány azonban magáért beszél. Pontosan olyan, mint a Fidesz kormányzása. Ami nem látszik, az nincs. Amiről nem tudunk, az nem fáj. A fideszes csillogás és a népámítás mögött Felcsúton, a Pancsó Aréna nem látható részein is ugyanolyan mocsok rejlik, mint amilyet a kormánytól megszokhattunk.

A sokmilliárdos Arénában arra már nem jutott, hogy lebetonozzanak néhány négyzetmétert azért, hogy ne környezetkárosító, gusztustalan módon kelljen parkolniuk azoknak, akik sokszáz kilométert utaztak hogy láthassák kedvenc csapatukat Orbanisztánban játszani. Elnézést az analógiáért, de ez Maga a Fidesz. Nem csodálkoznék, ha cikkünk megjelenése után bejelentenék, hogy már elkészültek a tervek és rövidesen megépül a vendég-parkoló. Nehogy már valaki elégedetlenkedjen a „szentföldön”, nyilvánosan.

felcsút parkol2

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!