Ön korunk mételye, Vojto Mihályné! – nyílt levél a polgármesternek, aki páros lábbal rúgta ki az újságírókat

Tisztelt Vojto Mihályné!

Előrebocsátom, hogy Gávavencsellőről nem hallottam ezelőtt, mivel magam Pápáról származom, nem igazán volt dolgom a település felé, ahol Ön polgármesteri tisztséget tölt be, azonban egészen biztos vagyok benne, hogy egy remek nagyközségről van szó. (Ennek azért utánanéztem, nehogy aztán engem is olyasféle vádakkal illessen, mint a Hír TV-s kollégákat, akiket az állítólagos felkészületlenségük miatt dobott ki az irodájából úgy, ahogy felénk nem igazán szokás.)

Kreatív módon használták fel az EU társadalmi felzárkóztatásra adott pénzét a szabolcsi Gávavencsellőn: masszázsra, léleksimogató beszélgetésekre, életkedv-előadásra, biorezonancia- mérésre és farsangi bulira is telt a több mint száz millió forintból – írta a Magyar Nemzet, amikor is először hallottam a településéről. Tekintettel arra, hogy a felsoroltak egyébként sem állnak túl messze a szélhámosságtól, kicsit utánanéztem, miként is történt ez Önöknél. Akkor találtam rá a kultikus Hír TV-s videóra, ahol is Önt nagyon felzaklatják az újságíró kollégám – egyébként szerintem konkrét – kérdései.

Az eredetileg a szegregáció felszámolására juttatott 135 millió forintos támogatásból a hátrányos helyzetűek mosási, tisztálkodási és főzési lehetőségeinek megteremtésére ugyan nem jutott, de az Európai Unió társadalmi felzárkóztatásra adott pénzét a szabolcsi Gávavencsellőn furcsán kreatív módon használták. Ebből finanszírozták Oravecz Nóra előadását is többek között. Mindezt a Célpont című műsor leplezte le, valamint azt is, hogy az Unió 12 millió forint visszafizetésére kötelezte az 4000 fős falu önkormányzatát, amit Ön irányít. A projekt kétes kivitelezéséhez hozzátartozik még, hogy elvileg létesült három szociális-közösségi ház is. A Célpont stábja ebből egyet talált nyitva, melynek hátsó udvarában egy sertéstelep működött.

A sertéstelep pedig nem feltétlenül az újságíró felkészültségét minősíti, kedves polgármester asszony, hanem azt az egyébként országszerte jellemző attitűdöt, amit ön egy személyben testesít meg. Ha az olvasóim megnézik az Önről készített videót, látják a gesztusaiból, a testbeszédéből, hogy a kolléga nagyon is beletrafált a kényes pontjaiba, és ezt egy támadó reflexszel hárította el. Azt gondolta, hogy ha már a háza ég, polgármesterként megteheti, hogy csak úgy bárkit kipenderítsen az irodájából, hiszen Ön a helyi úrnő, akinek nem lehet csak úgy kérdéseket feltenni.

Ön nem más, polgármester asszony, mint az ország mételye. Azt a szellemiséget képviseli, amit annak idején a tanácselnökök. Bízom benne, hogy a nyilvánosság ereje segít majd abban, hogy a sertéstelepen kívül a többi disznósága is napvilágra kerüljön, és hamarosan Önt tessékeljék ki majd abból az irodából.

Üdvözlettel,

Jabronka Richárd

 

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!