Védhetetlen merénylet: Egy étteremben robbantotta fel magát, a célpont sértetlen

Öngyilkos merényletet követtek el csütörtökön az afgán főváros egyik éttermének bejáratánál, a robbanásban legkevesebb kilenc ember életét vesztette, és többen megsebesültek, főleg rendőrök – közölték tisztségviselők.

A támadás elkövetőjeként az Iszlám Állam dzsihadista szervezet jelentkezett.

A merénylő a bejáratnál hozta működésbe a robbanószerkezetet, mert a biztonsági őrök nem engedték be a kabuli étterembe – mondta a belügyminisztérium szóvivője. A hatalmas csarnokban éppen egy tartományi kormányzó támogatóit látták vendégül.

A halálos áldozatok között legkevesebb hét rendőr van, a sebesültek között pedig legalább két civil a különböző hírforrások szerint. A kormányzó sértetlen, de nem egyértelmű, hogy ott volt-e a rendezvényen.

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!