Ezt bebukta! Lázár Jánost úgy helyrerakta a Kúria, hogy öröm olvasni

Hoppá, a fagyi visszanyalt! Lázár János a tegnapi kormányinfón azt nyilatkozta, hogy az a bíró, akihez „rejtélyes véletlen miatt” a tao-ügyek kerülnek, nagyon haragszik Magyarországra.

A kancelláriaminiszter azért támadt neki Baka Andrásnak, mert a Kúria másképp döntött, mint ahogy azt ő akarta, ugyanis azt a jogerős és teljesen kézenfekvő döntést hozták, hogy bizony a tao is közpénznek számít. A pert még a Transpareny Agency indította amiatt, mivel nem akarja a kormány felfedni, mire is megy el az a rengeteg pénz. Sőt olyan szinten akarnak titkolózni, hogy még az adótörvény módosításáig sem voltak restek elmenni egy olyan mondattal, miszerint ezen támogatások adótitoknak minősülnek annak ellenére, hogy minden ezzel kapcsolatos bevétel a költségvetést rövidíti meg. Épp ezért kell a tao-összegek bevezetésekor az Európai Unióval egyeztetni, hogy aztán állami támogatásként engedélyeztessék.

Most viszont bukta van kedves Lázár, bármennyire is próbálod hozni a tőled már megszokott arrogáns dumát, az ítélet bizony jogerős. Úgy tűnik még nem sikerült mindenkit rávenni arra, hogy úgy ugráljon ahogy ti fütyültök. Külön öröm, hogy a Kúria ítélete szerint Mészáros Lőrincnek is abba kell hagynia a sunnyogást a társadalmi adókedvezményekről, melyekkel kitömködték a zsebeit és fel kell fednie mire verték el a felcsúti milliárdokat.

Lázár logikája szerint úgy tűnik, mindenki „haragszik Magyarországra”, akin átfutott a tao-ügy, hisz Baka András bíró előtt a Fővárosi Ítélőtábla is ugyanezt az ítéletet hozta meg.

A hvg.hu megkérdezte a Kúriát, mi a véleményük Lázár személyeskedő szavaival kapcsolatban, melyre az volt a válaszuk, hogy közszereplők politikai megnyilvánulásait nem méltatják válaszra. Arra a kérdésre pedig, hogy miért pont Baka kapja a taoval kapcsolatos ügyeket, a következő választ kapták:

„…az ügyelosztási rend a Kúrián naptári évre előre meghatározott és igazodik az ítélkező tanácsok speciális szakmai ismereteihez. A Polgári Kollégium bírói tanácsai egyes jogterületekre szakosodtak, meghatározott jogterülethez tartozó ügyeket bírálnak el.”

Kedves Lázár! Sumákolhattok, amennyit csak akartok, de ha tetszik, ha nem, az igazság előbb-utóbb mindig kiderül. Ezt tartsátok észben!

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!