USA: Eszement összeg csak védelemre

Az amerikai törvényhozás elsöprő többséggel megszavazta a védelmi kiadásokra szánt 700 milliárd dolláros költségvetést kedden.

Republikánus és demokrata párti törvényhozók is támogatták a törvénytervezetet, amelyet végül 356:70 arányban fogadtak el. A jogszabály mellett érvelők szerint szükség van az amerikai haderő “újjáépítésére”, valamint az észak-koreai fenyegetés féken tartására, illetve visszaszorítására.

A védelmi költségvetés a 2018-as pénzügyi évre 603 milliárd dollárt biztosít a Pentagon alapvető funkcióihoz, feladataihoz és csaknem 66 milliárdot a tengerentúli katonai hadműveletekhez Szíriában, Irakban, Afganisztánban és másutt.

A törvényhozók szerint ebből a költségvetésből több katonát, több vadászrepülőt, több hadihajót és több fegyverzetet lehet finanszírozni, gátat vetve ezzel a harckészültség romlásának.

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!