Visszautasítja az MLSZ a mostohán kezelt fogyatékos sport vádjait

A Magyar Labdarúgó Szövetség közleményben reagált azokra a vádakra, melyek szerint nem támogatja a siket futsalválogatottat, és mezeket sem hajlandó kölcsönadni a csapatnak.

Az mlsz.hu-n olvasható bejegyzés szerint a labdarúgás mindenkié, ezért a szövetség több programon keresztül segíti a fogyatékkal vagy hátrányos helyzetben élők sportolását.

„A programok keretében több ezer labdarúgó – főként gyermek – jut sportolási lehetőséghez. Ennek szellemében az MLSZ évek óta támogatja a siket labdarúgókat is.”

A közösségi médiában terjedő vádakkal szemben a közlemény szerint a valóság az, hogy az MLSZ egy kétoldalú szerződés alapján minden évben több millió forintos támogatással segíti a Magyar Hallássérültek Labdarúgó-szövetségének (MHLSZ) munkáját.

„Ami önmagában a címeres mezt illeti, az MLSZ belső szabályzata valóban kimondja, hogy csak a közvetlenül a labdarúgó-szövetség égisze alatt működő nemzeti válogatottak kaphatják meg a hivatalos, címerrel és Magyarország felirattal is ellátott mezt” – zárul az MLSZ közleménye.

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!