Mégsem bontják el – emlékmű lesz a vérengzés temploma

Emlékmű lesz a texasi Sutherland Springsben az a baptista templom, ahol november 5-én egy ámokfutó tömegmészárlást követett el – közölte az amerikai sajtó hétfőn.

A templomot – a lelkész korábbi ígérete ellenére – mégsem bontják le. Vasárnap istentiszteletet is tartottak, amelyen megjelent és beszédet mondott John Cornyn texasi szenátor is.

A templomban ez volt az utolsó istentisztelet, ugyanis hétfőtől emlékműként fogadja a látogatókat.

Vasárnap este kivitték a székeket, minden falat hófehérre festettek és csupán 26 hófehér széket helyeztek el, mindegyiken egyetlen szál vörös rózsával a tömegmészárlás 26 halálos áldozatának emlékére. Egyetlen rózsaszín rózsát is elhelyeztek: a meg nem született gyermek emlékére. Az egyik áldozat ugyanis várandós asszony volt.

 

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!