El akarták venni a telkét, de a sarkára állt és móresre tanította a fideszes urakat

2017.11.14. 12:10

Pilisvörösváron úgy döntött a településvezetés, hogy utat építenek. Mivel sokan költöznek ki az agglomerációba, egyre több az autó, ezért egyre több helyen cserélik a poros, kavicsos földutakat aszfaltra – ez eddig oké.

Azonban ez az útépítés még a helyi „magyaros” viszonyokat is túllépi, itt ugyanis nem egy „ottfelejtett” villanypózna díszeleg a vadiúj aszfaltcsík kellős közepén, hanem egy egész ház, telekkel, diófával, aknával, meg a hozzá tartozó perpatvarral.

A Blikk tudósítása szerint a helyi önkormányzat útépítési terveinek két lakó tett keresztbe; nem adták át a helyi önkormányzatnak ingyen a telkük egy részét. A közel 50 milliós beruházás eredménye egy, két ponton megszakadó aszfaltút, ami épp csak arra nem jó, amire szánták.

image
Az út itt megszakad // kép: pilisvorosvar.hu via hvg

Az önkormányzat szerint a lakók akadályozzák a közösségi célok megvalósulását, a háztulajdonosok szerint viszont nekik nem kötelességük ingyen átengedni az önkormányzat számára a telekrészükből egy métert se.

A polgármester kontrázott; szerinte az önkormányzat gazdasági okokból kell elutasítson mindenféle kártérítési igényt ilyen esetekre vonatkozóan, mert ha egyszer fizetnek, akkor onnantól mindenki csak pénzért adná le a szükséges területet.

Az önkormányzat tehát úgy kíván lekanyarítani egy tetemes részt a telkekből, hogy semmiféle kártérítést nem hajlandó cserébe fizetni. Pedig a tulajdonosokat védő ügyvéd szerint nem elvárható, hogy kártérítés nélkül kérjék el a telkeket, szerinte ugyanis a helyhatóságnak „mindenképpen fizetnie kell” – hiszen kisajátítás esetén azonnali és feltétlen kártalanítás jár a tulajdonosnak.

A két tulajdonos közül az egyik nyilatkozott is a lapnak, ő így számolt be kálváriájáról:

„Régebben az önkormányzat kért arra, hogy egy emésztőtartályt helyezzek el a kertben. Most arra kértek, hogy azt szedjem ki, a garázst bontsam le, így övék lehet a 16 méteres rész. Ez a telkem felét jelenti, és ettől nem lennénk előrébb, mert egy másik szomszédnál szintén megoldhatatlan a „kérés”.

A másik tulajdonost az önkormányzat arra kérte, hogy vigye arrébb a kerítését – saját költségen, hogy ott is elférjen az út.

Azok a lakók is panaszkodnak, akik belementek telkük szétvágásába; szerintük az útépítés egy vicc, azon túl, hogy nem lehet végig használni, még a közvilágítás sem épült ki.

Az egykori helyi KDNP-alapító, most Fidesz-KDNP-s polgármester, Gromon István polgármester tajtékzik is, válaszul egy, (érezhetően a jogos kártérítésüket váró tulajdonosokat hibáztató) közleményt adott ki, melyben leírta azt is, hogy az önkormányzat jogi útra tereli az ügyet.

„Még meg sem száradt az aszfalt a Báthory utcai új úton, még le sem vonultak a gépek, de a Facebookon egyesek máris elkezdték az önkormányzat kicsúfolását” – adott hangot a polgármester sértődöttségének.

image 1
A kép címe: Balkán Budapesttől 20 kilométerre // kép: pilisvorosvar.hu via hvg

A tervezett 501 méternyi útból most 385 méter épült meg, 44,9 millió forintért, és ennyiért még egy akár évekig is elhúzódó jogi procedúra elé is nézhetnek a helyiek. Addig az út marad olyan, amilyen. Magyaros kivitelezés Fideszországban.

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!