Ez talán az év legsokkolóbb leleplezése: nem hinnéd el, ki az a két ismert magyar, akikhez az Iszlám Állam terroristája idelátogatott

Néha annyira távolinak tűnik a magát Iszlám Államnak nevező terrorszervezet rémuralma, hogy nem is sejtjük: ők már köztünk vannak, de nem a menekültekkel érkeztek Magyarországra. Megdöbbentő információ látott napvilágot arról, hogy kik voltak azok a honfitársaink, akikkel a párizsi merényletsorozat szellemi atyja találkozott.

2016. januárban, két hónappal a 130 halálos áldozatot követelő, 2015. novemberi párizsi merényletsorozat után Magyarországon járt Salah Abdeslam. A terrorcselekmény kiötlője a Zoom.hu infomációi szerint a magyar titkosszolgálat, a terrorelhárítás és a rendőrség folyamatosan megfigyelés alatt tartották, de nem kísérelték meg elfogni a körözés alatt álló Abdeslamot. A lap úgy tudja, hogy a titkosszolgálatok az osztrák határig kísérték az Iszlám Állam tagját, és előre megállapodtak a francia és belga hatóságokkal, hogy ha nem követ el olyan bűncselekményt, ami azonnali rendőri intézkedést igényel, akkor az elfogatóparancs ellenére sem tartóztatják le.

A magyarok Abdeslam minden találkozóját dokumentálták, így kiderült, hogy a férfi találkozott a Magyar Nemzeti Arcvonal (MNA) paramilitáris hungarista szervezet több tagjával. Az MNA-t Győrkös István, a bőnyi rendőrgyilkosság gyanúsítottja alapította a 90-es évek elején.

Ez a találkozó lehetett Abdeslam magyarországi útjának célja, utána elhagyta az országot – számol be az esetről a 24.hu.

Külön furcsaság, hogy a párizsi merényleteket Szlovákiában hivatalosan „deaktivált”, majd illegálisan visszaélesített gépkarabélyokkal hajtották végre. A Zoom.hu szerint hasonló fegyvereket Magyarországon is találtak, méghozzá két idősebb férfinál, akik a Magyar Nemzeti Hadsereg nevű szervezet katonái voltak és a gyanú szerint 2015-ben merényletre készültek Orbán Viktor miniszterelnök ellen. A Magyar Nemzeti Hadsereg sajtóértesülések szerint jó kapcsolatot ápolt az MNA-val. A Zoom.hu úgy tudja, hogy a két férfi ellen hamarosan vádat emelnek és hivatalos forrásaik szerint az MNA-nál is találtak deaktivált fegyvereket.

Molnár Zsolt, a Nemzetbiztonsági Bizottság elnöke azonnali lépésekre készül

A Népszaván úgy ír:

„Ezek rendkívül súlyos állítások, amelyek arra utalnak, hogy a magyar szélsőjobboldali szervezetek nemcsak oktatóanyagként használták fel a magát Iszlám Államnak nevező terrorszervezet videóit, hanem közvetlen kapcsolatban is álltak, illetve állhatnak a terroristákkal.

Amennyiben a sajtóértesülések helytállóak, akkor ez az egyik legnagyobb Magyarország nemzetbiztonságát fenyegető veszély. Ezért a cikkben megjelent állítások fényében a Nemzetbiztonsági bizottság soron következő ülésén tájékoztatást várok a nemzetbiztonsági szolgálatoktól Salah Abdeslam magyarországi tevékenységéről és kapcsolatrendszeréről.”

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!