Pokoli földrengés Irak és Irán határán: Folyamatosan nő az eddigi több száz áldozat száma

A legfrissebb adatok szerint legkevesebb 207-en haltak meg a Irán és Irak határvidékét sújtó vasárnapi földrengésben – jelentették hétfő reggel a külföldi hírügynökségek.

Az iráni állami tévé legfrissebb adatai szerint a halálos áldozatokon túl legalább 1686-an megsérültek a Halabdzsa iraki várostól 31 kilométerre éjszaka bekövetkezett 7,3-es erejű földmozgásban, amelyet egész Irakban és még Izraelben is lehetett érezni.

A természeti katasztrófa az eddigi információk szerint leginkább Irán észak-nyugati részét, Kermánsáh tartományt sújtotta, ott követelte az összes iráni áldozatot.

Az első jelentések még csak néhány áldozatról szóltak, ám az idő előrehaladtával a hatóságok folyamatosan egyre többre tették az elhunytak és a sérültek számát.

A Reuters beszámolója kiemeli, hogy Iránban vidéken sok ház vályogból épül, és így kevésbé képes ellenállni egy földmozgásnak, mint más építőanyag.

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!