Egy vérbeli nő osztotta ki Orbánt, nem akármilyen nyílt levélben, ami körbejárta az internetet

Kép: Népszava

Nem is ragozzuk tovább a szót, megmutatjuk H. Anna nyílt levelét. Többet mond az írás minden szónál vagy bevezetőnél…

„Viktor!

Döbbenettel vegyes undorral hallgattam a szádon kiömlő mondatokat, melyek a Magyar Diaszpóra Tanács VII. plenáris ülésén hangzottak el. Úgy éreztem magam, mintha hirtelen elfogyott volna a levegő körülöttem, összezavarodtam. Vajon melyik évben járunk éppen?
Úgy érzem, már kezdesz totálisan becsavarodni ebbe az egész migráns-őrületbe, amit nyomatsz a médiába. Úgy érzem, már kezded te magad is elhinni a sok trágyát, amit belekiáltasz a nagyvilágba…Hogy mivel sikerült ennyire kiborítanod? Nézzük meg:

A plenáris ülésen arról beszéltél, hogyan „szállítanak a kontinensre milliószám az európai kultúrán kívüli embereket”, ami szerinted egyértelmű, hogy „nem lehet baleset és senki sem mondhatja, hogy képtelen lenne Európa megvédeni a határait, ha akarja. Az akarat hiányzik, és nem véletlenül, hanem határozott szándék van mögötte. Rajtunk, európaiakon kívül ezt senki sem csinálja. Sem Amerika, sem a gazdag arab országok, pedig fajtestvéreikről van szó.”

Akkor most álljunk meg egy pillanatra és vegyünk egy nagy levegőt…FAJTESTVÉREK???? Te teljesen komolyan ki merted ejteni ezt a szót a szádon? Már az is borzalmas, hogy folyamatosan hergeled, uszítod egymás ellen az embereket, hogy tökélyre fejlesztetted a gyűlöletpolitikát, de ezzel most mindent felülmúltál…

Viktor! Nem szégyelled magad, hogy a „vèszkorszakra” emlékeztető retorikával jössz nekünk és fajelmélettel dobálózol, csak hogy még tovább mélyítsd a mocsarat, melyben már így is térdig gázolsz? Fogd fel végre, hogy mindannyian emberek vagyunk. Ha egy kicsit is beleástad volna magad a tudományok világába, tudhatnád, hogy a Homo sapiens maga az emberi faj! Ezen belül nincsenek alfajok és kész. Hát hogy az istenbe mondhatsz ekkora rosszindulatú blődséget? Te komolyan ezekkel az eszmékkel akarsz „játszani”?

Csak azért feleleveníteni a történelem legsötétebb korszakát s a legpusztítóbb ideológiákat, hogy legitimáld a saját mondandód…ez nem más, mint bűn. Hogy miért bűn? Mert ez egy nagyon, de nagyon veszélyes játék, amit a lehető leggyorsabban abba kell hagyni, mert csúnya vége lesz. Bele se merek inkább gondolni.”

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!