Amennyiben 300 millióért venne térképet december 13-án megteheti

Az Újvilágot először Amerika néven feltüntető, 510 éves térképet bocsát árverésre decemberben a Christie’s Londonban.

A kétdimenziós Föld-térképet 1507-ben Martin Waldseemüller német kartográfus készített, és az első olyan dokumentumok közé tartozik, amely Amerikaként tüntette fel a kontinens nevét.

Julian Wilson, a ChristieÍs könyvszekciójának vezető szakértője kedden elmondta: Waldseemüller döntött úgy, hogy a földrészt Amerigo Vespucci olasz felfedezőről nevezi el, aki útjaival bizonyította, hogy a 15. és 16. század európai felfedezői által elért területek nem Ázsiához tartoztak, ahogy Kolumbusz Kristóf korábban gondolta.

A Christie’s december 13-án rendezi meg az aukciót, amelyen az előzetes becslések szerint a licitharcban 600-900 ezer fontig (212-317 millió forintig) is emelkedhet az ár.

A térképnek négy további változatát őrzik magán- és közgyűjtemények, ám erről a példányról korábban nem tudtak a szakértők.

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!