A Viszkis rabló olyan nyilatkozatot tett, amitől minden édesanya szíve öszeszorul

2017.11.10. 12:15

Ambrus Attila új életet próbál kezdeni kedvesével a börtön után Magyarországon. Édesanyjának az esküvőjük óta képtelen megbocsátani. – nyilatkozta a Blikknek a Viszkis.

Bár nem büszke múltjára, de leülte a büntetést, és úgy érzi megérdemli, hogy új életet kezdhessen. Úgy gondolja, a rács mögött töltött évek összességében jó hatással voltak rá, a börtön nélkül ma nem lenne az, aki sőt, ha nem került volna a rácsok mögé korábbi életvitelét folytatta volna, akkor ma már lehet, hogy nem is élne.

Elmondta, kerüli a bankokat – nem véletlenül. Hiába próbált szerencsét pénzügyi területen, nem jött össze.

Valószínűleg rossz az aurám, mert csak kétszer tettem kísérletet arra az elmúlt években, hogy ügyet intézzek a bankban, mindkétszer lefagyott a rendszer. Azóta a feleségemre bízom mindezt ” -mondta Ambrus.

A nemrég elkészült Viszkis c. film Ambrus hírhedt „munkásságát” dolgozza fel – ebbe ő nem igazán szólt bele, hagyta, hogy a rendező végezze a dolgát, csupán tanácsokat adott a stábnak.

 „Nekem nagyon tetszik a film. Nimród igazán a szívén viselte a történetet. De félreértés ne essék, szó sincs arról hogy belőlem itt most hőst csinálnak, csupán a szórakoztatás a cél, hogy az, aki beül a moziba másfél órára felejtse el a sárga csekkeket.” – mondta.

Ambrus édesanyjával való kapcsolatáról is beszélt, aki már fia esküvőjére sem volt kíváncsi, ezért viszonyuk mostanában elég rideg.

„Elmondása szerint édesanyja nagyon korlátoltan gondolkodik, és csak a saját világát látja hitelesnek. Attila nem tud megbocsátani neki, már csak a családalapításra gondol. Boldog, ugyanis talált egy olyan nőt, akivel el tudna képzelni családi életet.” -írta a lap.

A Blikk alapján

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!